Ezen a száz méteren dől el minden. Élet és halál. Győzelem és vereség. Csillogás és bukás. Szerte Amerikában több ezer - és már Európában is pár száz - ilyen pálya található, amelyen monstrumok gyilkolják egymást, és melynek környékén megvadult szurkolók üvöltenek (Csak kultúráltan!), énekelnek, tapsolnak, vagy éppen csinálnak magukból bolondot.

A pálya 53 yard (1 yard körülbelül 0.9 méter) széles és más sportokhoz hasonlóan oldalvonalak határolják. Azonban más sportoktól eltérően, aki egy akció során kikerül innét, az már az adott akció szempontjából nem létezik. Nem jöhet újra vissza, hogy elkapjon egy labdát, vagy letaroljon egy támadót. Ha mégis megteszi, azért büntetés jár. Természetesen, ha a labdás játékos hagyja el a pályát az akció ott és abban a pillanatban végét ér. Erről az gondolná az ember, hogy rossz dolog, de vannak bizonyos esetek, amikor a csapatok direkte erre játszanak. Erre még később visszatérünk.

Gólvonaltól gólvonalig 100 yard a pálya (90 méter, de többször nem váltjuk át) és szabályos intervallumonként (5 yard) fel van festve, mint egy vonalzó. Ezek a vonalak legalább annyira a játékosok és a bírók, mint a nézők kedvéért vannak felhúzva. Illetve a nézők úgyis csak azért vannak itt, hogy lássák, hogyan csattan össze kétszer másfél tonna, nem? Szóval leginkább a játékosoknak és a bíróknak szólnak. Az amerikaifoci lényege ugyanis az, hogy egy csapatnak négy kísérlete (down) van, hogy összesen 10 yard-ot haladjon a labdával (lásd bővebben). Így nem célszerűtlen, ha kapnak egy kis segítséget ahhoz, hogy tudják honnét indultak, és még mennyit kell haladniuk, amire meglesz az a tíz vacak yard és kaphatnak négy újabb lehetőséget.

A pálya két végén van két terület, amely nincs felvonalazva; a két "End Zone", vagyis gólterület. Azért van ott, hogy amikor valaki "touchdown"-t csinál, azaz labdástul áthalad a gólvonalon, vagy azon túl kapja el a labdát, legyen hol győzelmi táncot lejtenie. Igazából persze ennél kicsit racionálisabb célt szolgál. Gyakran előfordul, hogy az egyik csapat a saját alapvonalához van visszaszorítva, és elszántan próbálja a másik csapatot a gólvonalon való áthaladásban megakadályozni. Ha nem lenne "End Zone" nem tudnának hol felállni, mindenki a pályán kívül, és így játékon kívül volna. Kevésbé gyakran, de az is előfordul, hogy a szerencsétlen támadó csapat van visszaszorítva a saját gólvonalához, ilyenkor nekik is jól jön ez a kis plusz pályarész. Egy másik dolog, amit az End Zone-ról tudni érdemes, hogy 10 yard mélységű és a végén található az a fura kétágú sárga villa, amit kapunak titulálnak. Ez a kapu akár anti-kapuként is felfogható, mivel igazából végtelen magas. Gólt akkor rúg egy csapat (erről részletesebben később), ha a horizontális léc fölött és a két oldalsó léc és a végtelenbe meghosszabbított vonaluk között halad el a labda. Nem én találtam ki!

A pálya leges-legközepén található a sokat emlegetett 50 yard-os vonal. Sok csapat lógót fest ide és hasonlók, de istenigazából nem sok jelentősége van. Túl sok minden nem történik itt, azt leszámítva, hogy a meccs elején itt dobják föl az érmét. Az 50 yardos vonal egy szempontból lehet izgalmas; segítségével gyors felmérést lehet készíteni arról, hogy mennyire jól vagy rosszul megy csapatunknak. Ez jelöli a választóvonalat az "Ő" és a "Mi" oldalunk között. Ha az ellenfél a "Mi" térfelünkön kezdi a támadását, akkor le lehet például vonni azt a magasröptű következtetést, hogy „szívunk, mint a torkosborz”.

A pálya közepének két oldalán, egymástól 20 yard távolságra két szaggatott vonal fut végig hosszanti irányba. Ezeket a vonalkákat "hash mark"-nak hívják. Minden akciónak a közöttük lévő területről kell indulnia, így például ha a 43 yardos vonalnál kimegy a jobb oldalvonalon a labdás játékos, a bírók becipelik a lasztit a pálya közepére és a következő akció a 43. ilyen kis jobb oldali vonalról indul. Szóval a szaggatott vonalak egyrészt az akciók indítási sávját jelölik, másrészt a precíz eligazodást segítik. Mivel ebben a játékban a 10 yard a lényeg, muszáj pontosnak lenni, 30 centiken életek múlhatnak.