HTML

Még 1 Yard!

Amerikai foci: nincs döntetlen, nincs színészkedés, nincs rinyálás, ütközés van. Írd meg nekünk, mi történt a falban, milyen a punter magányossága vagy miért jó 4 WR-rel felállni.

Facebook

még1yard on Facebook

Utolsó kommentek

Kickoff

  • Hibás feed URL.

2008.11.20. 08:00 mdi

Kritikával építve 2

Bookmark and Share

A blog egyes bejegyzései révén kialakult heves, reményeink szerint építő szándékú vita nyomán arra jutottunk, hogy ideje összegyűjteni azokat a dolgokat, amelyek nehézséget jelentenek a csapatoknak, azokat a véleményeket, amelyek a jobb együttműködést és a fejlődést szolgálják, illetve a tisztánlátás végett rögzíteni azokat a tényeket, amelyek meghatározzák az egyesületek lehetőségeit. A témajavaslatokat és a véleményeket ide várjuk.

Anyagias világunk a sorozat első bejegyzése óta sem változott sokat, ezennel megvizsgáljuk, hogy pályabérlés, meccsrendezés és egyéb kiadások szintjén milyen terheket vállalnak a csapatok a hazai bajnokságban való indulással. Szeretnénk felhívni az egyes csapatok játékosainak és támogatóinak figyelmét, hogy az alább közölt számítások csak becslések. Az egyesületek gazdasági vezetésén ne kérjenek ezek alapján semmit számon, adott csapatok esetében a valós számok ettől nagyban eltérhetnek. A részletes számítások itt érhetőek el (xls).

Az „átlagosnak” kikiáltott, 50 fő tagdíjaiból gazdálkodó, rájátszásba nem jutó Divízió I-es csapatunknál az alábbi költségekkel számoltunk:

  • Meccsrendezés költségei: átlagosan 2,5 hazai meccs, kb. 250e Ft/meccs;
  • Utazási költségek: átlagos megtett távolság 813,8 km, 300 Ft/km;
  • Edzésköltségek: 8 havi edzőpálya bérlet (150 Ft/hó), 2 fő edzőképzés (163e Ft/fő), edzőfelszerelés amortizáció (kb. 34e Ft);
  • Adminisztrációs költségek: Könyvelés, egyéb adminisztráció (15e Ft/hó);
  • Junior bajnokság költségei: 4 junior meccs, minimális rendezési költségekkel (kb. 90e Ft/meccs), átlagos megtett távolság 718,6 km, 300 Ft/km.

Az átlagosnak kikiáltott, 45 fő tagdíjaiból gazdálkodó, rájátszásba nem jutó Divízió II-es csapatunknál az alábbi költségekkel számoltunk:

  • Meccsrendezés költségei: átlagosan 2,5 hazai meccs, kb. 250e Ft/meccs;
  • Utazási költségek: átlagos megtett távolság 958,2 km, 300 Ft/km;
  • Edzésköltségek: 5 havi edzőpálya bérlet (150 Ft/hó), 1 fő edzőképzés (163.000 Ft/fő), edzőfelszerelés amortizáció (kb. 34e Ft);
  • Adminisztrációs költségek: Könyvelés, egyéb adminisztráció (15e Ft/hó).

Számításaink alapján így az „átlagos” első osztályú csapat közel 1,4 millió forintot (36,6%) költ edzésekre, több mint 800 ezer forintot rendezésre (18,9%), majd 500 ezret utazásra (10,8%) és úgy 180 ezret adminisztrációra (4,2%). A korábban már kiszámított 1,26 milliós szövetségi díjak (29,5%) mellett további kiadásokat nem feltételezve összesen 4,26 millió forintot kellett kigazdálkodnia az első osztályú részvételhez 2008-ban.

A másodosztályban az edzésköltségeket közel 950 ezerre (33,5%), a rendezési költségeket 630 ezerre (22,3%), az utazási költségeket 290 ezerre (10,2%), az adminisztrációt pedig 180 ezerre becsültük (6,4%). A korábban kiszámított 784 ezer forintos szövetségi díjak mellett (27,7%) a csapat összes kiadása 2,83 millió forint.

Korábban feltételeztük, hogy első osztályú csapatunk éves tagdíjbevétele 3,6, másodosztályú csapatunk tagdíjbevétele 3,24 millió forint. Biztosan számolhatunk még némi jegybevétellel is. Meglehetősen hiányos információkkal rendelkezünk arról, hogy hány látogató volt 2008-ban a meccseken. A Div I meccseinek átlagos nézőszámát így egy huszárvágással 200-ra, a Div II-ét és a junior meccsekét 100-ra becsüljük. Ez így az „átlagos” 2,5+2 meccset rendező, 800 és 500 forintos belépőket kibocsátó első osztályú csapatunk számára további 500 ezer, 2,5 meccset rendező, 500 forintos jegyárat alkalmazó másodosztályú csapatunk számára 135 ezer forint bevételt jelent.

Tagdíj
Nagyvonalúan tagdíjnak neveztük a játékosok rendszeres befizetéseit az egyesületek kasszájába. A helyzet azonban többnyire az, hogy a játékosok sportolói szerződéssel játszanak a kluboknál és nem tagjai az adott egyesületnek. A sportolói szerződés alapján szolgáltatásokat vesznek igénybe az egyesülettől (edzéslehetőség, mérkőzések, stb.), amiért cserébe egy megszabott díjat fizetnek és betartanak bizonyos szabályokat, azonban szavazati, vagy más ellenőrzési joggal nem rendelkeznek az egyesület életében.

Első osztályú csapatunk így 4,26 millió forint kiadás mellett 4,1 millió bevételhez jut, míg másodosztályú gárdánk 2,83 kiadást kell, hogy fedezzen 3,37 milliós bevételből. Mondhatnánk, hogy a hülyének is megéri másodosztályú focicsapatot alapítani, míg az menjen az első osztályba, akinek hét - nagyon pénzes - édesanyja van. A probléma a fentiekkel csak annyi, hogy nagy valószínűséggel egy játékos sem fog 12 hónapig tagdíjat fizetni, hogy 5 hónapig edzzen és játsszon 5 meccset. Éppen ezért a(z) (másodosztályú) egyesület (is) kénytelen több meccset rendezni (felkészülési meccsek, aréna tornák, stb.), illetve majd egész éves edzéslehetőséget biztosítani játékosainak.

Mindezek persze további kiadásokat eredményeznek, míg csupán csekély bevételeket generálnak az adott egyesületnek, mivel a 12 havi tagdíjakat már eleve adottnak vettük. Így mindenki számára világos lehet, hogy komolyabb szponzor nélkül egy 50 fős taglétszámmal rendelkező csapat épphogy fenn tudja tartani magát, a mozgástere erősen korlátozott.

Távolságok
A csapatok átlagos utazási költségeinek számítása közben érdekes dolgokra lettünk figyelmesek. 2008-ban hatalmas eltérések voltak a csapatok által megtett kilométerek számában. Míg a Wolves és a Titans 576, addig a Nagykanizsa 1048, a Debrecen pedig 1368 kilométert tett meg. A másodosztályban még nagyobb a szórás; az egriek összesen 452 kilométert töltöttek buszon, ezzel szemben a Golden Fox játékosai 1374, a miskolciak 1410 kilométert utaztak. Ez egyrészt köszönhető az ellenfelek egymáshoz viszonyított szerencsés, illetve kevésbé szerencsés elhelyezkedésének, másrészt annak, hogy volt, aki kétszer játszott idegenben, míg mások háromszor. A rendszer hiányossága, hogy a feljutó/kieső lebonyolításnak és a kis meccsszámnak köszönhetően ezek az eltérések hosszú távon sem egyenlítődhetnek ki.

További érdekesség, hogy amelyik csapat 1000 kilométer felett utazott 2008-ban, az nem jutott rájátszásba.

41 komment

Címkék: hazai mafl mafsz


A bejegyzés trackback címe:

https://meg1yard.blog.hu/api/trackback/id/tr90778399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Én? 2008.11.20. 08:49:23

Ha megengeditek, tennék néhány észrevétel az elmúlt 2-3 év tapasztalatából:

Az a baj, hogy a blogíró csak általánosságokban ír. Minden csapat más. Más a pályahelyzetük, más a játékosok "tagdíj" fizetési morálja, mások a költségeik. Sajnos ezt a témát ilyen általánosan nem nagyon lehet megtárgyalni.

"A probléma a fentiekkel csak annyi, hogy nagy valószínűséggel egy játékos sem fog 12 hónapig tagdíjat fizetni, hogy 5 hónapig edzen és játsszon 5 meccset."

EZ A LÉNYEG! A játékosok nem értik meg, hogy a költségek LE VANNAK OSZTVA közöttük. Jobb lenne, ha 5 hónapig a tagdíj 14.400 Ft lenne és utána meg semmi?

Nem hiszem.

Éppen ezért rossz az a játékosi (?) felfogás, hogy csak a bajnokság időtartamára kellene fizetniük. A játékos azért fizet, szerintem, hogy edzhessen. Nem azért, hogy játszhasson. Az játszik, aki jól teljesít edzésen (és nem mellesleg nincs elmaradása). Ezt a felfogást kellene megváltoztatni! Fizetek, hogy edzhessek, edzem, hogy játszhassak.

A blog írója a 3,6 milliós hozzájárulással azt írja, hogy mind az 50 játékos befizeti a 6.000 Ft-ot, holott mindenki nagyon jól tudja, hogy még a "jól" működő csapatoknál sem fizeti mindenki rendesen a "tagdíjakat".

250E egy meccsért semmi sajnos nem túl sok, akkor még nincs semmi "csak" a pálya és esetleg a mentő. Nincs körítés, nincs meghirdetve, nincsenek plakátok, jegyek, meccsfüzetek.

Utazás: sajnos ez ellen nincs mit tenni, "nagyok" a távolságok az országban. Jobb lenne, ha lenne egy "budapesti csoport" és egy "vidéki csoport"? Akkor a pestiek megspórolnák az utazási költséget. Nyilván ez a lehetőség, véleményem szerint, MÉLTÁNYOSSÁGI alapon ki van zárva. Sőt, sokan szeretnek vidékre utazni, aminek megvan a maga hangulata. (utána jól beb*sznak a buszon...)

Én úgy látom, hogy bár mindenféleképpen gazdaságilag jobb másodosztályú csapatot indítani, az első osztálynak már 3 év alatt PRESZTIZSE lett! Fel kell kerülni, mindent meg kell tenni, hogy meglegyen a pénz (néhány jó értelembe vett elvakult vezető tudna erről mesélni), és bent kell maradni!

Ma Magyarországon focit csinálni, egyelőre, csak pénzből lehet. Ha van pénz, van pálya, edző, mérkőzés. És miből lesz pénz? 1. tagdíjak. Igenis meg kell követelni a játékosoktól, hogy fizessenek rendesen, akár az edzések nélküli nyári és téli szünetekben is.2. támogatások, pályázatok. Nézni kell az önkormányzati és állami pályázatokat és PÁLYÁZNI! 3. szponzorok. Na ez a legnehezebb, főleg most.

Ha hülyeségeket írtam, javítsatok ki.

Köszönöm a szót.

artie 2008.11.20. 09:03:45

Mi az, hogy kilométermel?

Tightend 2008.11.20. 09:46:15

Kedves Én?, olvasd el ezt még egyszer:

"Szeretnénk felhívni az egyes csapatok játékosainak és támogatóinak figyelmét, hogy az alább közölt számítások csak becslések. Az egyesületek gazdasági vezetésén ne kérjenek ezek alapján semmit számon, adott csapatok esetében a valós számok ettől nagyban eltérhetnek."

Amúgy meg csak általánosságban lehet beszélni a csapatok helyzetéről, mert különben egy konkrét csapatról beszélnénk.

A taglétszám és a fizetési morál alapjaiban határoznak meg mindent, ha nem működik a kettő közül valamelyik gondok lesznek.

mdi 2008.11.20. 10:06:58

Kedves Én?

Ha elolvasod az első bejegyzést, láthatod, hogy egyrészt elméleti feltételezés, hogy mindenki minden tagdíjat befizet, másrészt azt is, hogy ez egy teljesen elméleti csapat. Ennek a két bejegyzésnek az volt a lényege, hogy az alapokat, a lehetőségeket letisztázza, hogy mindenki lássa, mire építkezhetünk.

A meccsek rendezésének költségei: 250e-ből, uh a bírók már ki vannak fizetve (nevezési díj) egész jó meccset lehet csinálni. Ha megnézed a részletes számításokat meglátod, hogy mi van belekalkulálva. (Nem hasraütésre írtuk le a számot.) Amúgy a Wolvesnál egy "minimálban" megrendezett meccsnek ennyi a költségvetése BÍRÓKKAL EGYÜTT.

Én? 2008.11.20. 10:08:49

Nincs ezzel baj, becslések, még ha nem is túl pontosak. De mint tudjuk az emberek hajlamosak a leírtakat úgy értelmezni, mint ha azok fix, végleges számok lennének.

Ezért is írtam, mintegy intve, hogy nehogy félreértések legyenek.

Tagdíj/taglétszám: ahogy mondod.

Én? 2008.11.20. 10:11:17

mdi! Mit értesz "minimál" rendezésnek? Wolves?

Yumi 2008.11.20. 10:16:57

MAFSZ-nek fizetendő tagdíj mennyi most?

hegedüs ádám 2008.11.20. 11:24:13

a problémákat csak 1 dologgal lehetne megoldani. összefogással. de minden szinten. csapatoknál a csapattagok között, és a szövetségben pedig a csapatok között. lehet, hogy van olyan ellenfele 1 csapatnak amit nagyon utál. de a sportág mostani helyzetében ezt férre kell tenni. nem lehet ugy csinálni ahogy előző cikkekben is leirták, hogy te se fejlödsz, de akkor más se, merthogy akkor mindenkinek szar lesz, és akkor mindenki marad ezen a szinten. ezt igy nem lehet. vannak bizonyos dolgok amik sokkal többet érnek ebben a sportágban mint bármi más önös érdek. elvégre ez football. nem arrol szol mint mondjuk a soccer, a kosárlabda, hogy van 1 nagyon jó játékos, és ő nyeri meg a meccseket. nem. itt arrol van szo, hogy minden csapattagnak egyként kell mozognia, lélegeznie. ha már 1 ember rosszul csinál valamit a playnek annyi. itt nincs apelláta, vagy összefogunk, mint csapat, mint bajnokság, mint szövetség, vagy ezen a szinten maradunk. ez a véleményem minderröl. tudom h ezt magyarországon nehéz elképzelni, mert itt ezek az összefogos dolgok mindig nehezebbek voltak, de itt az ideje, hogy felismerjük, hogy más esély nincs. se a sportban, sem máshol.
Hegedüs Ádám. Miskolc Steelers junior.

hegedüs ádám 2008.11.20. 11:30:32

szóval vagy megfogjuk egymás kezét, és kihuzzuk magunkat a szarbol, vagy elveszünk. mint csapatok, mint sport, mint egy ezeknél nagyobb egység.

Tightend 2008.11.20. 13:23:16

Összefogás? Jól hangzik, de a gyakorlatban mit kéne jelentsen? Vonuljunk fel együtt a foci világnapján, vagy mi?

Az egyszerű dolog, hogy a saját háza táján mindenki tartson rendet, erről nincs is mit beszélni.

Szerintem nem dolgozik itt senki a másik ellen, se a csapatok egymás ellen, se a szövetség a csapatok ellen. Nyilván hibákat mindenkinek a működésében lehet találni. De nem hiszem, hogy itt tudatos rosszindulatú szabotőrök mászkálnának álságos antifocista terveikkel.

Sokkal egyszerűbb gondok vannak, amikért igazából nem lehet hibáztatni senkit:

1. Az emberek inkább akarnak játszani, mint játékot vezetni, így kevés a bíró, kevés a meccs
2. Nincsenek szponzorok, de könyörgöm, hol vannak?
3. Sok helyen kevés a létszám, ez lokális probléma, mindenki úgy gyűjti az emberanyagot ahogy tudja. A tagdíj fizetés-nem fizetés ugyanez, oldja meg mindenki ahogy tudja.
4. Drága utazni, meccset szervezni, szövetségi díjakat fizetni. Ebből max. a szövetségi díjakkal kapcsolatban lehet tenni valamit, gondolom be fognak számolni mire mennyit költenek.

Olykor túlzottnak érzem a nagy világvége hangulatot.

tak10 2008.11.20. 13:27:36

szia adam!
nagyon szimpatikus a mentalitasod, kulonosen juniortol :-) gyere el, akar a szuleiddel egyutt vasarnap az otletborzere. pont az osszefogas ott is a cel. ott marketing/reklam/pr munka a fo tema szovetsegi es csapatszinten, lehetne ott is gondolatokat megosztanod velunk. orulnenk neki.
szep napot!
agota

norborg 2008.11.20. 14:28:30

Tightend! Nálad az igazság!

Sajna kevés a pénz Mindenhol. Ez tény! Ötlenelni arról kell, hogy ezt a keveset jól osszuk be! Szerintem!

JSanyo (törölt) · http://jsanyo.freeblog.hu 2008.11.20. 14:29:00

"ezzel szemben a Golden Fox játékosai 1374 km-t utaztak" plusz azóta még elugrottunk Pestre a Bulldogshoz meg Dunaújvárosba egy körre.

Játékosként nem tanácsolhatok mást: mindenki fizessen IDŐBEN, rendszeresen tagdíjat és tegyen meg minden tőle telhetőt edzésen, meccsen egyaránt. A pénzügyet pedig bízza az elnökségre, ők jobban értenek hozzá.

Pehely60 2008.11.20. 17:36:34

valaki azt írta hogy nagy az ország...(ne haragudjatok, de lusta vagyok visszakeresni, hogy ki volt.) az osztrák bronzmeccs hétvégéjén kb1500km-et utaztunk. jó látni, hogy Miskolcon is van junior csapat, és lényegében én is így gondolkodom, a probléma hogy országunk nem arról híres, hogy félretegye a személyeskedést, és összefogjon.

hegedüs ádám 2008.11.20. 18:29:42

hát én csak az alapján irom, ami megy itt. mert van 1 mag a juniorok között is, és azért a mag jár rendszeresen edzésre, de vannak olyanok, akik nem, pedig azért a tehetség ott van bennük... mind1 ahogy érzitek.

Pehely60 2008.11.20. 21:18:31

minden csapatban vannak elhivatottak, és olyanok, akik kevésbé veszik komolyan. viszont ha nálatok is megvan egy mag, és a lelkesedés kitart, akkor idővel nekünk sem kell majd ezer kilómétereket utaznunk. és azt hiszem már páran elmondták, de azért: utánpótlásban a jövő.

Enn :) 2008.11.21. 15:19:25

Szerintem már régen limitálni kellett volna a csapatok létszámát a régiókban. Túl sok a csapat túl kevés a néző. Ha egy játékos nem kerül annyit a pályára, amennyit ő szeretne (valószínű nem véletlenül) nem az motiválja, hogy minél jobb legyen és bekerüljön a kezdők közé, hanem pár hasonszőrű sráccal fogja magát és csinál egy csapatot, mert majd ők megmutatják, hogy is kell... Tisztelet a kivételnek persze.
Én úgy gondolom azon kéne gondolkodni, hogy ki, hogy tud a legjobbak közé kerülni és nem azon, hogy minél több csapat legyen, mert így a színvonal erősen zuhan. (Na és persze egy játékos ne csak járjon egy csapathoz edzeni, hanem fizesse is be a tagdíjat, mert egyenlőre, a csapatok nagy részének csak ez a bevételi forrása van.) Remekül hangzik, hogy ennyi csapat van már Magyarországon, de ebből a sokból őszintén mennyi az akik színvonalat is képviselnek?! Sajnos Magyarország még nem érett arra, hogy eltartson ennyi csapatot sem szponzori sem nézői szempontból. Míg egy csapat volt 2-3000 néző jött ki egy meccsre, mostanában a 2-300 fő átlagosan szuper nézőszámnak számít. Ugyanakkor továbbra is meg kell felelni a néha nem is oly könnyen teljesíthető mérkőzésrendezési feltételeknek is ami elég költséges.
Persze természetes, hogy minden csapat törekszik arra, hogy minél több meccset játsszon, de képtelenség nyereséget termelni egy mérkőzésből, ha ugyan azon a hétvégén még van vagy 3. Azon kéne szerintem elgondolkodni, hogy ha már, ennyien vagyunk meg kéne osztani a hétvégéket, esetleg ott ahol van div1-es és div2-es csapat is a meccseket egy napon rendezni csökkentve ezzel is a kiadásokat és koncentrálni valahogy a nézőket. Mert valljuk be kevés az olyan fanatikus aki egy hétvégén akár 3 mérkőzésre is kilátogat.
Ha kevesebb mérkőzés lenne, több lenne a néző, több bevétel több reklámot engedne a csapatoknak esetleg színvonalasabb mérkőzés helyszíneket...

Persze biztos, hogy az én elméletem sem tökéletes, és a kisebb csapatok biztos meg fognak szólni, nyilván minden csapat kezdte valahol nem is ezzel van a gond. De a motiváció hiányát érzem a csapatokból. A szövetségben meg el kéne gondolkodni szerintem a csapatok limitálásán, mert ha így folytatódik több csapat és mérkőzés lesz mint néző....

Salamon 2008.11.21. 16:08:51

Sziasztok

Itt nagyon nagy gond hogy az indulási azaz nevezési dijak horror méretüek.Most ha jol számolunk a div2 ben lesz kb 15-17 csapat mig a div 1 ben 6.Bár nem csodálkoznék azon ha a div1 böl valaki a div2 ben akarna indulni az anyagi kiadások miat.
Mit kapnak ezért a csapatok a nevezési dijért birokat nem sokal többet.Mit kapnak ha nyernek egy kupát és kb 50-60 érmet.Esetleg ha lenne valamilyen pénzdij ami még joban motiválná a csapatokat lehet mindenkinek érdekesebb lenne a küzdelem.Igy a játékosok az egészségüket végül is a sport imádatáért kockáztatják ha lesérül valaki komolyabban annyi neki,elfelejtik felé sem nézznke mert ez egy amatör sport.Reméljük változni fog ez itt nálunk is.Szponzorokrol nem is beszélve ki áldozna bármenyit is ha nem kap érte semit.?
Sok csapat van az tény de majd az idö eldönti ki marad és ki nem.Apálya is nagyon nehéz ügy mert több helyen is két csapat edz egymás mellet mert csak igy tudják megoldani.
Akik nincsenek legalább 40-50 en azok hosszutávon lehuzhatjéák a rolot mivel nem folyik be annyi pénz hogy mindent állni tudjanak sajnos a tagdij meg minden sapatnál komoly problémát okoz nem hozza mert sérült vagy már kihagy 2-3 honapot és ezek is a csapattol hiányoznak.Remélem a szövetség tesz majd valamit a problémák megoldására vagy legalább megprobál.

Üdvi

Pehely60 2008.11.21. 16:51:56

dupla meccsek valóban jelenthetnének megoldást. főleg bp-en, egy div1-es meccs előtt akár junior akár div2es. több néző, jobb hangulat, a csapatok is megismernék egymást. természetesen vidéken nehezebben megoldható, ahol egy csapatot is nehéz összeszedni, de bp-en simán működhetne.

CYBER · http://index.hu 2008.11.21. 18:04:25

Kedves Enn :)!

Nem értem ezeket a diktatórikus dolgokat.Nyilván, egy csapat is addig működik, ameddig nyereséges, ameddig a játékosok, tulajdonosok, szponzorok nyomják bele a pénzt.

Az, hogy a Szövetség beleszóljon, hogy ki, mikor, hol alapít csapatot, az azt hiszem elég csúnya időket idézne.

Nyilván ha egy csapat sose nyer, játékosai elkedvetlenednek és megszűnik a csapat.Hagyjunk mindent a maga rendjében végigmenni.

Arról nem is beszélve, hogy minél több csapat van, a Szövetségnek nyilván annál jobb, több pénzt kap.

Én is azt mondom, hogy ez most már így elég, sokan egy idő után rájönnek, hogy hova kell becsatlakozni, vagy ha megy nekik a játék, akkor folytatják tovább.

Sajnálom, kedves Enn :), hogy név nélkül írsz...

Környei Balázs

wolves80 2008.11.22. 11:08:39

sziasztok,

én mint hozzá nem értő Wolves játékos emlékszem, hogy 2005-ben több magyar csapat is a mi osztrák divízió II-es mérkőzésünk előtt mutatkozott be játékával. Sikere volt. Az ember egy kellemes tavaszi, illetve nyári napon két mérkőzést is látott, ehetett, ihatott.

Ez a fajta többmérkőzéses szisztéma aztán elkisérte a Farkasokat a következő években is. Juniorjaink előttünk játszottak, vagy épp utánunk ha úgy adódott. Konkrétumokkal most nem kívánnék senkit sem fárasztani.

Ha ennek az anyagi oldalát valaki meg akarja vizsgálni, hát tegye. a karácsonyi belvárosi világítással kapcsolatban is hamarabb tudja a közvélemény, hogy mennyibe kerül, mint, hogy azt látná milyen szép is az.

szvsz... a divízió II és divízió I csapatainak vezetői közös erővel "irányíthatnák" a szövetséget abba az irányba, hogy egy-egy mérkőzést több csapat közösen rendez meg.

A Cowboys vs Wolves elődöntő a margitszigeten tudtommal így volt megrendezve. Kint volt közel 1000 ember, remek hangulat, a pályán igazi küzdelem. jövőre simán el tudnám képzelni, hogy mondjuk a miskolc és a nagykanizsa előttünk játsszon.

najó nem szaporítom. aki érti érti aki nem nem.
jövőre nekem már úgyis megvan a privát szponzorom:D

wolves80 2008.11.22. 11:10:25

mégha a két csapat nem is egy divízóban van ,)
(mielőtt valaki kiragadja eme szösszenetet és mélyberánt az okoskodásával)

wolves 52# 2008.11.22. 20:06:46

hét biró helyet legyen meccsenként csak négy és a birok több helyen tudnak lenni a csapatok pedig sporolnak meccsenkét 20000ft

CYBER · http://index.hu 2008.11.23. 10:31:37

Kedves wolves80!

"A Cowboys vs Wolves elődöntő a margitszigeten tudtommal így volt megrendezve."

Tudtommal Cowboys vs. Sharks és Wolves vs. Titans elődöntők voltak, a döntő már a BVSC stadionban volt, és az tényleg a Cowboys vs. Wolves volt.

Egyébként én is támogatom ezt az elképzelést, hogy dupla meccsek legyenek.

Környei Balázs

Enn :) 2008.11.24. 10:21:08

Kedves Cyber!

Elég sokan tudják ki vagyok a becenevemről, legalább is az előttem hozzászólók 80% biztos ezért nem gondoltam, hogy akkora problémát jelent ha nem írom le a nevem, nem tudom mennyivel tudtál volna rólam többet ha ott látod, hogy Tóth Nikolett. Semmi okom nincs titkolni ki is vagyok, mivel sosem rejtettem el a véleményemet, mindig őszintén megmondtam mindenkinek azt is, amit itt leírtam, de mivel te nem ismersz akkor bemutatkozom : Tóth Nikolett vagyok a Budapest Wolves mérkőzés szervezője immár 4 éve voltam a csapat mellett. Azt hiszem ennyi idő elég látni a hibákat és nagyjából látni a megoldásokat, de egyetlen egy csapat sem tud csodát tenni, amíg a szövetség nem látja ugyanezeket a dolgokat.

Nem gondolom radikális lépésnek a csapatok limitálását ebben a helyzetben, sokkal jobban felértékelődnének a csapatok, jobban megbecsülnék a játékosok is. Én így gondolom. Mert bizony sokan nem becsülik, amit kapnak. Természetesen amint a nézőszám engedi, ezt a limitet lehetne növelni, de nem nagyon látom értelmét újabb csapatokat csinálni mikor a mostaniak sem nagyon élnek meg, mivel nincs szponzor, de ilyen nézőszám mellet nehéz is lesz találni. Meglepődnék, ha bármelyik csapat nyereséges lenne :)

Nyilván a szövetség annál több pénzt kap, minél több csapat van, de lehet naivan azt gondolom, egy szövetséget nem biztos, hogy ez kéne motiváljon, amúgy meg, ha ugyan az a játékos létszám csak kevesebb csapatnál elosztva egy részét a játékosok után úgy is megkapja a pénzek. Nem akartam sosem a szövetség zsebében turkálni mivel nem látom a belső működésüket, pont ezért nem is a szövetség, hanem a csapatok felől közelítettem meg a dolgokat, mert azon az oldalon volt rálátásom a dolgokra. Továbbá nem azt mondtam, hogy ezt kell csinálni, hanem hogy szerintem meggondolandó dolog.

És igen Wolves 80 jól írta csak Te nem értetted, az elődöntők a Margitszigeten Wolves Cowboys elődöntő volt, mert a Wolves és a Cowboys rendezte közösen a két meccset.

CYBER · http://index.hu 2008.11.24. 12:14:23

Kedves Tóth Nikolett!

Teljesen igazad van, csak az, hogy a Szövetség nem enged csapatokat alakulni, az nem működik, mert szerintem több jogszabályba is ütközik.

Olyan rendszert kell kialakítani, hogy például csak olyan Egyesület nyerjen felvételt a MAFSZ-be, akinek szakképzett edzője van (legalább az edzői képzést végezze el). Aztán lehetne ez egy alapképzés, és pl. DIV1-be egy magasabb szintű végzettséget kérni, indítani magasabb szintű képzést (sima fociban is van többféle licensz van, itt is ezt kéne bevezetni). Ha ez a rendszer megvalósulna, nem tudna akárki csapatot alapítani és végképp nem nyerne felvételt a MAFSZ-be, mert nem felelne meg azoknak a kritériumoknak, amik le vannak fektetve.

Valamint még egy olyan szabályt is létre lehetne hozni, hogy mondjuk 20-30 játékosra jusson egy edző, mondjuk segédedzőnek legyen elegendő egy alacsonyabb licenszű végzettség, vezetőedzőknek, koordinátoroknak magasabb licenszű.

Üdvözlettel:
Környei Balázs

Tightend 2008.11.24. 13:27:15

Szerintem nincs értelme több szabályt, kritériumot bevezetni. Ha maximálod a csapatok számát kizárod a vidéki kisebb városokat a buliból, ráadásul jó eséllyel csinálnak maguknak egy külön bajnokságot, mivel nem tehetnek mást és kész. Ha Budapesten maximálod az meg milyen, szörnyű lenne, ha ilyen lobbiérdekek határoznák meg ki mit csinálhat, semmi jóra nem vezetne a jövőt nézve. Szintén alakulna több csapat, aztán szerveznének maguknak valami bajnokságot, ráadásul igazuk is lenne.

Lehet fáj amit mondok, de ez a limitáljuk a csapatok számát mert kevés a néző és a szponzor max. 2-3 csapatnak érdeke, azok is mind budapestiek. Nehogymár ezek miatt akadályozza bárki a sportág növekedését. Amúgy meg a nézők nem hülyék, el tudják dönteni melyik csapat meccsére mennek ki.

Nem tudok olyan sportágról, ahol limitálva lenne a csapatok létszáma a leggyengébb szintű bajnokságban. Ez még mindig "tömegsport", akkor is ha néhány klubnál ennél azért többről van szó.

Edző nélkül ne lehessen indulni sztorihoz meg annyit, hogy ha muszáj valakit kineveznek edzőnek, elvégzi a tanfolyamot és játszik tovább, plusz macera amit mindenki ki tud játszani ha akar. Az végezze el az edzőit akit igazán érdekel, ha valaki csapatot akar csinálni nem ez fogja megakadályozni benne.

Enn :) 2008.11.24. 14:19:33

Nem, nem fáj amit mondasz, :) mivel nem meggyőződésem, hogy én fogom megváltani a Magyarországi amerikai foci világot ezzel az ötlettel, csak azt mondtam el kéne gondolkodni rajtan mert nincs elég néző egyenlőre. (mellesleg azt hiszem valamelyik közeli országban ez működik) És igen, el tudják dönteni a nézők, hogy melyik meccsre mennek pont ezzel van a baj mert van olyan meccs a nagyobb csapatoknál ahol 2-300 esetleg 500 néző van, a kisebbeknél meg talán a fele, ha épp jó az idő és nincs a közelben más program, vagy épp egyik nagyobb csapatnak sincs meccse... Ezért mondtam, hogy jobb lenne összevonni a mérkőzéseket és inkább együtt rendezni őket, mert költséghatékonyabb, is és a hangulat is jobb ha több a néző. Sőt én minden div1–es mérkőzés elé tennék egy div2-est és még a két döntőt is együtt rendezném....
Nem vitázni szeretnék, az én véleményem akkor is ez marad, egyenlőre nem halottam jobbat...mert elég sok szabály van érvényben most is, lehet elég lenne ha ezeket átgondolnák, hogy normálisan be lehessen tartani őket és egy csapat se szakadjon bele egy mérkőzés megszervezésébe anyagilag.

ZZ Top 2008.11.24. 15:47:58

Enn,

Rendezvényszervezőként beláthatod hogy a "nagy derbiken" a nézők jelentős részét a "kisebbb" csapatok játékosai alkotják.

A probléma ami átüt a kommenteken keresztül is: mindenki profizmust akar néhány hónap/év alatt. A sikeres csapatok játékosai nem különböznek jelentősen sem szorgalomban sem tehetségben a kevésbé sikeresekétől. Amazok vagy tapasztalatban vagy képzésben kaptak többet (idő és pénz).
A megoldás (természetesen leegyszerűsítve): több pénzt hagyni a csapatoknál hogy legyen lehetőségük külföldi edzőt hívni. Ill. türelemmel lenni, mert a képzett edzők mellé kell egy olyan gárda aki kevésbé érti a játékot de játékostapasztalata okán, hathatósan tud az edző keze alá dolgozni. Amíg egy ilyen generáció nem öregszik ki, addig ez utóbbi réteg hiányzik, a pályán "belülről" ugyanezen játékosok - kellő rátekintés híján - nem tudják hathatósan segíteni a játékot, annak fejlődését.
És itt vissza is csatolhatunk a "túlsokcsapat" kérdéshez: bár a sikeres csapatoknak van pénze hogy külföldi szakember hívjon de arra már nincs elég keret hogy ezt megtegye a újoncok, juniorok mellé is (és a már említett köregedett réteg sincs, néha a sérültek foglalkoznak velük). És ekkor lép a képbe a "túlsokcsapat" mítosz, amit ezek "nagy" csapatok találtak ki (és most már el is hisznek) hogy játékosokat szerezzenek az ún. kisebb csapatoktól (nem egy ilyen játékos van) ill. a kevésbé tehetséges játékosokkal is lehet számolni, mint befizető hogy megnövekedett/-növekedő kiadásaikat finanszírozzák.

pc_x 2008.11.24. 17:37:05

ZZ Top, az hogy ki melyik csapathoz megy, azt mindenki maga dönti el, még ha az ilyen "nagy" csapatok "lobbiznak" is értük... senkinek nem lehet szemrehányást tenni azért, mert más csapathoz ment... talán nem véletlenül tette...

Fritz 2008.11.24. 17:51:48

ZZ Top: miért kell feltétlenül külföldi edzőket hozni??? Pláne a juniorok mellé. Persze, igazad van, hogy biztos nagyon sokat jelent, ha egy olyan tanítja az embert, akinek sok-sok év tapasztalata van mondjuk USA-ban középiskolai edzőként, de erre tökéletes ellenpéldaként tudom említeni JAX-éket. Tudtommal ők nem külföldiek. Csak fanatikusok. ÉS ebből már lehet építkezni. Inkább az a sok önjelölt edző az, aki tönkreteheti a sportot, mert nem jól tanítják meg a játékot, azt hiszik, azért mert néznek NFL-t vagy madden-eznek, már értenek is a focihoz. HA ezek számítanának, akkor én profi edző vagyok (bár madden-nel sosem játszottam). Aki ismer, az tudja, hogy ez nem így van, még játékosként is messze vagyok a profitól :-)

És a külföldi edzőktől lehetne itthon is tanulni. Pl szerintem akár a Wolves edzésein Lee nem hiszem hogy elküldené a tanulni vágyó edző wannabee-ket, de gondolom Steve sem küldözgetné el az embereket Zalaegerszegen. Nem hiszem, hogy sokan kértek volna tőlük segítséget. Tudom, ez JAX-ék vesszőparipája (legalábbis a legtöbb interjúban elmondta, amit vele csináltak :-)), de ebben tökéletesen egyet értek velük.

A következő mondatokra ("A sikeres csapatok játékosai nem különböznek jelentősen sem szorgalomban sem tehetségben a kevésbé sikeresekétől. Amazok vagy tapasztalatban vagy képzésben kaptak többet (idő és pénz).
") csak azt reagálnám, hogy ez nem feltétlenül van így. Bár nem ismerem a klubok hátterét és az esetleges djíazásokat, de szerintem Mo-n nem nagyon van olyan csapat, ahol a benzinpénznél többet fizetnének az edzőnek, legtöbb helyen még azt sem...

hegedüs ádám 2008.11.24. 19:22:09

légyszives mondjátok már el h mi volt vasárnap mert nem tudtam menni, mert szóbeli érettségim lesz, és arra kellett készülni...:S:S

Tightend 2008.11.24. 19:37:02

A rendezzünk együtt több meccset alapvetően jó gondolat, csak nagyon korlátozott számban kivitelezhető (konkrétan a budapestieknél). Vidéki csapatként nem tudom ki akarja feladni a pályaválasztási jogát, a szurkolók meg finoman szólva sem mobilisak (tisztelet a kivételnek). De Bp.-n biztos jó lenne.

PK82 2008.11.24. 20:07:59

Sziasztok!

Gondoljatok a gazdasági példákra: a túl gyors növekedés minden országban gondot okoz. Abszolúte egyet értek mindenkivel. Kevés a néző, sok a csapat, ugyanakkor mindenkinek kedve van játszani és ki tagadhatja ezt meg tőlük? Ráadásul a szövetségnek is anyagi valamint szakmai érdeke növekedést mutatni. Mind mind nagyon jó érv amellett, hogy menjen minden az eredeti úton. Ám de van egy pár probléma sajnos. Ez a játék csapat játék és csak egy nyertes van a bajnokságban. Mit jelentenek ezek?

Mindenki össze van zárva egy csapatban és amikor valaki nem fizet, akkor a többiekkel szúr ki. A költségek el vannak osztva. Ha egyvalaki nem tud fizetni, tisztább ha előre jelzi és akkor a többiek is úgy számolnak. Amúgy ha valaki teljesen fizetésképtelen mert a családja nem engedheti ezt meg magának, akkor az gondolkodjon el mit szeretne. Tudom most sokan meg fognak haragudni rám, de ismerek olyan csapat társaimat akiknek nehézséget okoznak a tagdíj fizetések és mégis kikalkulálják a dolgot mert annyira szereti a játékot és sport emberként gondolkodik. És vannak akik magasról tesznek az egészre. Minden csapatban vannak ilyen emberek és nem értem miért járnak le bármelyik csapathoz. Ez igenis egy költséges sport! Ezt mindenki fogja fel, vagy talán elmész golfozni anélkül, hogy fizetnél?! Aki nem tudja előteremteni a megfelelő anyagi feltételeket az segítsen másképp, de valamit tegyen a csapata környékén amivel kiválthatja a költségeket. Ez a csapat szellem. Ezt minden csapatnak maga kell, hogy megoldja és most mondom, ez az év nagy vízválasztó lesz sokak számára. Kiábrándulnak, elszegényednek, fájni fog, szar lesz a vereség, és még sok minden más. De jobb is lesz ez így. Akik maradnak, azokra komolyan lehet majd építeni.

És igenis csak egy nyertes van a bajnokságban és az életben is. A "nagyobb" csapatok igenis el fogják szívni a játékosokat, mert ott azok jobb képzést kapnak és nagyobb az esélyük, hogy nem halnak meg a pályán egy bolond technikai hiba miatt - a sikerélményekről már nem is beszélve. Gondoljátok, hogy a "nagyobb" csapatok élvezik amikor olyan ellenféllel állnak ki, akikről látszik, hogy betojtak és menekülnek a pályán? Semmi élvezet nincs benne. Amikor mi (Wolves) megvertünk valakit nagy arányban, az edző első követelése, hogy felejtsük el a meccset, mert a következő fontosabb lesz és nehezebb. Ezzel minket készítenek fel a nagyobb megpróbáltalásokra és nem az ellenfelet nézik le, legyen az itthon vagy külföldön.

És a gyors növekedés: mindenki ugyanabból a tortából harap - vagyis a szponzori pénzekből: kézilabdások, vízilabdások, motorosok, hagyományos focisok, kenusok, öttusázók, vívók, egyéb olimpiai sportágak, stb. És bevallom nem vethetek rájuk követ. Csakis a focistákra, mert rajtuk kívül itthon szinte minden más sportág komolyan teljesít és fele annyit sem kapnak mint amennyi járna nekik! A baj az, hogy csak kevés olyan sikersportunk van, ami valóban nemzetközi szinten hoz elismertséget a honnak. Szerintem az utóbbi időben, beleértve az olimpiai bajnokokat is, a külföldön leginkább ismert magyar Talma. Olyan sportban nyert amit mindenhol istenítenek és őt is ismerik. Amikor külföldön voltam, kérdeztem, de nagyjából a magyar borok ismertségi szintjén volt az átlag ember számára Darnyi vagy Egerszegi. De ez nem az ő hibájuk!

A szövetségnek meg kell értenie, hogy ugyan a sport népszerű de mind anyagi támogatásban, mind helyben komoly konkurenciája van a tradicionális sportágakkal szemben. Igenis nehéz játék a mienk. Látványos, de sok a szabály, szakadozó a játék, nem látja az avatatlan szem a labdát, és nem NFL! Ezt mondja az átlag ember, aki hozzászokott a BL meccsekhez. Meg kell érteni, hogy a foci bája az egyszerűségében rejlik. Minden közepesen buta ember képes felfogni a játék lényegét egy perc alatt és ez hatalmas erő. Itthon legalább még 10 év kell ahhoz, hogy annyi ember legyen fanatikusa a mi sportunknak, hogy az már lobbi szintet érjen el. Ezt mivel tudjuk elérni? Minőségi meccsekkel és jó hangulattal, ahova nem a fociféle részeg káromkodó és randalírozó csőcselék jár ki, hanem a családok akik a gyermekeikkel akarják élvezni, amit mi a pályán teszünk. De ehhez képzés kell és a gyors növekedéshez sok pénz és szakértelem kellene, az pedig itthon - nézzünk evvel szembe őszintén - nincs. Vagyis a szövetség vagy rájön, hogy komoly kártyavárat épít és amikor jön a probléma, magyar mutyi módra fognak toldozni-foldozni, vagy stratégiát készítenek és megoldásokat keresnek a hosszútávú növekedésre. És ezt úgy mondom, hogy tudom, hogy a Laciék milyen erejük megfeszítésével dolgoznak és milyen dedikációval még akkor is, ha sokan (szinte mindenki) elégedetlen a munkájukkal. De vannak és viszik. Velünk együtt ők is tanulnak. Ha jó irányba mennek, és most már pedzik a dolgot, akkor túl nagy gond nem lehet. Szóval ajánlom mindazoknak akik úgy gondolják, hogy élvezik ezt a játékot, és segíteni is akarnak, ajánlják fel a segítségüket a szövetségnek vagy a saját csapatuknak hogy előrevigyék a dolgokat. De a túl sok csapat problémát vonz magával anyagilag és itthona sajnos emberileg is. A labda a levedőben...

Üdv,

Piros Krisztián

u.i.: na ez baromi hoszú lett :)

Tightend 2008.11.25. 08:22:22

De legalább jó lett.

Enn :) 2008.11.25. 09:34:43

Na, ez az amit én így nem tudtam megfogalmazni de a lényege ez lett volna :)

KelAki 2008.11.25. 16:14:15

"
hegedüs ádám 2008.11.24. 19:22:09 légyszives mondjátok már el h mi volt vasárnap mert nem tudtam menni, mert szóbeli érettségim lesz, és arra kellett készülni...:S:S "

Türelem- türelem (tornaterem)

Garfield 2008.11.25. 17:16:54

A vasárnapi megbeszélésről készül egy összefoglaló, de idő, amíg mindenki beleírja a magáét. Nekem két dolog jött le igazán az egészből - éppen azért, mert ezek nem hangzottak el, sajnos ilyen hülyén működöm :-)
- Az egyesületeknek nem csak játékosokat kellene toboroznia, hanem mindenféle lelkes őrültet is, akik például videózással, fotózással, bloggolással foglalkoznak - ez ugrásszerűen megnövelné a megjelenést és ismertséget, ráadásul ezekkel a dolgokkal most vagy foglalkoznak, vagy nem (lásd egyesületi honlapok frissítése). A középiskolákban lehet találni ilyeneket - iskolaújságok, szakkörök stb...
- Arra nem kell számítani, hogy fizetős szponzor jön :-( Az egyesületeknek viszont a méretükből adódóan nagy a vásárlóerejük - ez kihasználható lehet. (A vásárlás 3-4%-át szponzori pénzként vissza az egyesületbe, vagy akár csak 2%-át, ha TESCO-ról van szó.) Ehhez viszont valamilyen kártya kellene, és komoly szerződés.

Taki 2008.11.25. 22:53:35

A kártyás rendszer ilyen célra való alkalmazása már régen kihalt! Nem működik! Ez nem jó út, persze meglehet próbálni, de haszna nem lesz.
Egyébként ezen az oldalon a csaj nyilatkozik a vasárnapról: www.amerikaifutball.hu/
Legközelebb jóval előre lehetne szólni az ilyenről, mert 200 kilométerről nem egyszerű felutazni Pestre.

tak10 2008.11.27. 17:16:20

big ups for piros! :-)
nagyon jo hozzaszolas. koszi, hogy megirtad. szep napot!
agota

Tomi "Picúr" 2008.12.01. 17:45:41

Piri!!
Ez olyan hosszú, hogy el sem olvasom!
De én bízok kuzinomban és igazat adok neki abban amit ír !!! :D:D