AZt hiszem, ez egy olyan hír, amit elég, ha csak szárazan leközlünk és nem fűzünk hozzá semmilyen dumát... A lényeg, hogy ütött, tegnap este, mikor kikerült a kickoffra, kicsit megállt a kaja a számban és elővettem egy cigit a dobozból majd rágyújtottam egy hű b.zmeg mellett...
"A COWBOYS megalakulása óta, szisztematikusan építi fel az alapításkor megtervezett programjait. A csapat kisebb-nagyobb bökkenőkkel tarkítva, de folyamatosan a tervezett úton maradva valósítja meg a 2006-ban lefektetett elképzeléseket. A legfontosabb szempontok a minőségi EDZŐ, MÉRKŐZÉSEK, EDZÉSI FELTÉTELEK szenthármasság, hiszen ezek megléte nélkül felesleges a csapatalapítás. Példának tekintette az Európában már több évtizedes amerikai futball tapasztalattal rendelkező országok eddigi elért eredményeit és módszereit, hogy saját berkein belül hasznosíthassa ezeket. További példát meríthetett még a hazai futball legeredményesebb csapataitól is.
2006 óta folyamatosan javítottunk a mindhárom - EDZŐ/MÉRKŐZÉS/EDZÉS - fenti feltételen. 2006-ban Varga István, Pacuk László és a Kelemen testvérek - Sándor és András -vezetésével megkezdődött a csapat felépítése. Először az amerikai futball egyik emblematikus pályáján, az Orczy Kertben, majd egy előnyös megállapodás keretében a Zrínyi Miklós Főiskola pályáján. A 2006-os év első fele még a felkészülési mérkőzésektől volt hangos, majd a Blue Bowl keretein belül a Kovbojok ősszel már szövetségi tét meccseken is pályára léphettek. A csapat veretlenül jutott a Blue Bowl elődöntőjébe, de ott már a Budapest Wolves áthatolhatatlan akadályt jelentett a csapat számára.
A 2007-es év ismét megújulást hozott magával. Új edzés helyszínként - egy hosszú távú megállapodás keretében - az FTC Népligeti Sportcentruma vált valóra, ahol az ország egyik legjobb műfüves pályáján, kulturált környezetben készülhetnek a Kovbojok. Az edzői stáb további három fővel bővült a tengerentúlról, név szerint: Deric Demyanick (OL/DL), Daniel Blagg (QB, WR, LB) és Andre Bynoe (RB, OC). A lelkes és példamutató munkájuk nagyban közrejátszott abban, hogy a Budapest COWBOYS veretlenül nyerte meg az I. Pannon Bowl-t, és decemberben a CEFL meghívta a csapatot a nemzetközi ligába, így a csapat nemzetközi mérkőzéseken is további tapasztalatokat szerezhetett.
2008, hatalmas kihívásokat rejtő évadnak bizonyult. A Kovbojok a IV. Hungarian Bowl-lal párhuzamosan a CEFL nemzetközi ligában is bemutatkoztak. A csapatot a magyar bajnokságban, csak a Budapest Wolves tudta megállítani, egy drámai mérkőzésen a döntőben. A CEFL első felvonását a COWBOYS .500 mérleggel (3-3) zárta, azonban az őszi mérkőzésekre már egy motiválatlan csapat lépett pályára, így ez a mérleg az alapszakasz végére negatívba fordult. Színre léptek a Juniorok is, első mérkőzéseiken folyamatos fejlődést mutattak, de ez idén még nem volt elég az első győztes mérkőzéshez.
A Cowboys vezetősége már idén is keményen dolgozott azon, hogy a 2009-re kiírt terveket megvalósítsa. A három fő szempontot szem előtt tartva, a Junior bázis - 12-19 éves korosztály - továbbépítését, valamint az második csapat elindítását határozta meg. Továbbá, megirigyelvén Lee Hlavka szakmai tudását - ami eddig behozhatatlan előnyt nyújtott a Farkasok számára -, a COWBOYS csapatainak és az edzői gárda szakmai fejlődésének érdekében, egy külföldi vezetőedző alkalmazása mellett döntött
Sajnos a Kovbojoknak még senki nem küldött SMSt - ilyen tapasztalt edző személyében -, hogy elvállalja a csapat vezetőedzői pozícióját, ezért a vezetőségnek kellett szétnézni a nagyvilágban, hogy megtalálja azt a személyt, aki a következő szintre tudja vezetni a Budapest COWBOYS-t. Először az anyagi hátteret kellet megteremteni, amit egy új szponzor nagy részben fel is vállalt, így már semmi sem akadályozta, hogy a Budapest COWBOYS új vezetőedzője Wallace G. English legyen.
Wally English, több mint 40 évet töltött el a legmagasabb szinten az amerikai futballban, mint edző.
Három NFL, nyolc NCAA és egy World League csapatnál volt edző. Kilenc irányítóját láthattuk viszont az NFL-ben. (Részletes futball életrajzát itt olvashatjátok el. ÉRDEMES!!)
Irányítók, akiknek edzője volt és NFL csapatok draftolták
Dan Marino, Jon Ferguson, David Humm, Don Strock, Marc Wilson, Jim McMahon, Bubby Brister, Rick Trocano, Ken Karcher
NFL csapatok
Miami Dolphins - Offensive Coordinator / Quarterbacks, Wide Recievers Coach
Detriot Lions - Assitant Coach / Running Backs Coach
New Orleans Saints - Personal Scout
NCAA csapatok
Tulane Green Wave - Head Coach
Hawaii (Rainbow) Warriors - Offensive Coordinator / QB Coach
Pittsburgh Panthers - Offensive Coordinator / QB Coach
BYUcougars - Offensive Coordinator / QB Coach
Nebraska Cornhuskers - Offensive Assistant / QB Coach
Virginia Tech - Offensive Coordinator / QB Coach
Arkansas Razorbacks - Assistant Coach / QQ, Oline Coach
Kentucky Wildcats - Assistant Coach / QB Coach
World League of American Football (NFL Europa)
Ohio Glory - Offensive Coordinator
Arena Football csapatok (af2)
Louisville Fire - Head Coach
Európai Csapatok
Deggendorf Black Hawks - Head Coach
Birmingham Bulls - Head Coach
Corsari Palermo - Head Coach
Belgrade Blue Dragons - Head Coach"
Utolsó kommentek