Törött csontok, vérző szívek: szombat 18.00 és a találgatások ideje LEJÁR!

Július 4-ével beköszöntött egy remek amerikai focis hétvége, és három napig tojáslabdás lázban égtem, valamint elkötelezettségemet demonstrálandó piros felső-fekete alsó összeállításban rohangásztam. Jártam pénteken a Farkasok július 4-i kerti partiján – szolgálati közlemény: külön köszönet a Wolves Ladies személyemre szabott vega-burger szolgáltatásáért -, szombaton Almádiban a másodosztály döntőjén és vasárnap maratonifocííííín a Margitszigeten.

Balatonon viszontláttam Jordant, aki még mindig olyan profin passzol, mint tavaly, valamint azt hiszem a magyar bajnokság legnagyobb pufifánkját sikerült felfedezni – emlékeim szerint a 60-as Tigers játékosban. Az már pocak volt, kérem szépen! Meg kell még mondjam, elég kellemes volt a focipálya látképe a háttérben a vitorlásokkal. Mondjuk a szövetség helyében felkértem volna a pálya mellett állomásozó „Szabó Utazó Vidámparkot” szponzornak, ha már ők takarták ki az említett vitorlásokat. Sajnos, a dodgemekkel és a vurstlival picit vidéki hakni feelingem volt a meccsen. (A másodosztály döntőjét a Nyíregyháza Revolution Tigers 36:20 arányban nyerte a Zala Predators ellen.)

Szerintem nyilvánvaló, hogy szeretem a focit ha amerikai, ám valahogy nem vagyok az a típus, aki fejből szajkózza az adatokat, álmából felköltve darálja a statisztikákat és ilyesmi. Amolyan igazi „koca-szurkoló” vagyok, már ha a koca-dohányost át lehet így értelmezni. Mivel a magyar bajnokság nekem a tavalyi szezonban kimaradt, csak friss élményeim vannak arról, hogy ki-kicsoda, kik hol kergetik a nem pöttyöst.

Ez alapján – eléggé - sikerült meglepődnöm, mikor a Sharksot bedarálta a Cowboys. Szezon elején kiültem két Cow meccsre és picit csalódottan távoztam. Talán azért mert megkajáltam az év eleji híreket, hogy a tehenész fiúk micsoda csapat lett, mennyi edzéssel a hátuk mögött, de többet vártam tőlük. Akkor kopp, most meg hopp! Ezek a csillagos sisakos fiúk belejöttek – még mintha Michaletzky is belerázódott volna a leaderkedésbe (a nap MVP-je lett - a szerk.) a dorothys cipőjében – és úgy tűnik evés közben jön meg az étvágy, mert a fiúk vitathatatlanul farkasvérre szomjaznak. A szurkolókkal együtt. Majd a döntőben kiderül.

Mert ugye a Kóvbojok kipipálták a Cápákat – akik nem tették meg azt a szívességet a farkasoknak, hogy irányító-térd töréssel, Veréb Zsolt kiiktatásával és egyebekkel színesítették volna a délutánt -, a Wolves pedig a Titánokon kerekedett felül. Mellesleg róluk nagyon sokat tudtam, asszondja: a Black Knightsból és még valakikből (Giants - a szerk.) alakultak; játszottak a Farkasok ellen – méghozzá számomra nagyon szimpatikusan – az Arénafocin; és ugyanott Balu - az vezetőedző, Kollár Balázs - érthetetlen okokból pettyes(!) alsónadrágban és műanyagpapucsban fortyogott a pálya szélén. Valamint, a múltkor elmosta őket az eső. Most meg lemosták őket a Farkasok a pályáról, miután a narancssárga T-betűs csapat nem bírta az iramot.

Így hát szombaton – hogy MDI kedvenc fordulatát használjam - a két városi rivális csap össze, és a fiúk egyik oldalon sem ígérnek mást, mint kőkemény, vérre menő küzdelmet. Egy szűk hét és lezárul a fórumos találgatás, az elemzős cikkeknek leáldozik, mert kiderül hogy a Cowboys vagy a Wolves fiúk bűvölik-e jobban a labdát; hogy a kékfehérbe, vagy a vörösfeketébe öltözött szurkolók távoznak-e csalódottan a stadionból.