HTML

Még 1 Yard!

Amerikai foci: nincs döntetlen, nincs színészkedés, nincs rinyálás, ütközés van. Írd meg nekünk, mi történt a falban, milyen a punter magányossága vagy miért jó 4 WR-rel felállni.

Facebook

még1yard on Facebook

Utolsó kommentek

Kickoff

Nincs megjeleníthető elem

2008.12.09. 01:02 -meg1yard-

Edzők és edzők

Bookmark and Share

Az Újpest Bulldogs és a Budapest Wolves 2 scrimage edzést tartott tegnap este. Ez volt a tavasszal alakult Wolves 2 első meccse - vagyis meccs-kezdeménye, a scrimage során nincs special team, azaz nem rúgnak – míg a Bulldogs már rutinosnak mondható társulat, 2008-ban részt vett a másodosztály küzdelmeiben. Ennek ellenére, talán meglepő módon, a W2 7 TD-t vitt, míg a Bulldogok csak az edzés vége felé tudtak szépíteni, kétszer jutottak célterületre.

Tegnapi teljesítményük láttán minden tisztelet a Bulldogoké, látszik, hogy nagyon akarnak, csak sajnos ez az akarás némileg fejetlen. Szögezzük le, a W2 sem kápráztatta el a nagyjából 30-40 érdeklődőt, akik megtekintették az erőpróbát. A passzjátékuk például egyáltalán nem működött. Azonban mind védelemben, mind támadásban értelmes, játszható, tudásszintjüknek megfelelő játékokat hívtak, amelyeket inkább több, mint kevesebb sikerrel végre is tudtak hajtani.

Nem így a „Kutyák”, akik folyamatosan hosszú passzokkal próbálkoztak, amelyek rendre a Wolves védők kezei közt landoltak. Tették ezt annak ellenére, hogy irányítójuk Czuprik Zoltán 10 yardnál hosszabb átadásainak íve a szivárványéhoz volt hasonlatos. De a bajok nem itt kezdődnek, a Wolves is végigjátszott annó egy szezont úgy, hogy nem volt passzjátéka. Elvétve lehetett olyat látni az újpesti falembereknél, hogy első lépésük megfelelő lett volna. A fal munkájának és eredményességének pedig ez az alapja, ami pedig az egész csapat eredményességének kiindulópontja.

Meg kell érteni, hogy az amerikai football egy összetett, bonyolult, komoly szaktudást és felkészültséget igénylő sportág. Feltételezzük, hogy az újpesti vezetők minden tőlük telhetőt megtesznek övéik felkészítéséért. Mégis, a tegnapi kis meccs iskolapéldája volt annak, hogy szakszerű irányítással hogyan lehet fele annyi idő alatt kétszer olyan messze eljutni.
 

39 komment

Címkék: hazai mafl budapest wolves ujpest bulldogs


A bejegyzés trackback címe:

https://meg1yard.blog.hu/api/trackback/id/tr48812415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ki következik a Vipers után? 2008.12.09. 07:57:22

Szomorú látni, hogy megvan az újabb áldozat.

Garfield 2008.12.09. 08:52:33

Esetleg segít minősíteni a W2-t, hogy idén ennyire Magyarországon csak a Tigers és a Rebels vert meg minket, külföldön pedig a Styrian Bears.

wildbird 2008.12.09. 09:45:21

Igazából nem volt rossz meccs... De valóban, szerintem is felesleges ott shotgunt játszani, ahol ennyire átérnek a falon a blitzek... A W2 viszont helyes középső futásokkal szépen biztosan haladt előre, kevésbé látványos, de hasznos :)

Kekec 2008.12.09. 10:41:25

én nem értem a Rebels-t... amikor csapotpapot otthagyva csináltak egy új csapatot, mert a Vipers vezetőség nem jött be nekik, már akkor tudták, hogy a szabályok szerint bizony előről kell kezdeni a divíziókban. a szövetség méltányosság alapon berakhatná őket div 2-be, de nem kötelező neki ezt tennie. nem tudom ki kit baszott át a Vipers-nél, még ha a vezetőség is a hibás a helyzet elfajulásában, akkor se kérhető számon a szövetségen, hogy bizony a sor végére küldi az ex-Vipera Rebels-t. ahogy tette ezt a cowboys-zal anno... akik nem rinyálták az összes fórumon, hogy jajj kibasztak velünk, pedig az indok amivel kivágták őket eléggé mondvacsináltra sikerült

a kedvenc történetem még a vipera időszakból, amikor melldöngetve hirdették, hogy nem ciki a 100-0, mert férfiasan küzdöttek... jaja, kick-off return-nél a visszahordó a 7 yardoson letérdel... egy igazi férfi...

lol, remélem div 3 lesz a jutalmuk, hátha abból tanulnak!

játékos 2008.12.09. 11:21:46

Ennek a topicnak semmi köze nincs a rebelshez, meg a vipershez, nem tudom miért ide írsz ilyeneket. Kekec te játszol is valahol, vagy csak egy nethuszár odamondó ember vagy? Az a vipers egy szervezetlen csapat volt a belső konfliktusok miatt, kíváncsi vagyok te mit tettél volna visszahordásnál, 7yardon, amikor azt látod, h. mindenhonnan piros mezes játékosok törnek rád és egy lépést sem tudsz megtenni, mondd, szted ilyenkor mi a praktikus lépés? Bele a tömegbe, hátha kiesik a kezedből a labda?
Úgy látom, nem nagyon vagy képben a hazai amifoci életben, a cowboyst honnan vágták ki?
Máskor a commenteket figyelmesebben olvasd el, ugyanis a probléma igazából az, hogy amikor a csapatok jelentkeztek a szövetségbe, senki egy szóval sem említette nekik, h. jó, de akkor ti a div3ban lesztek, így is jöttök? Csak fizessék ki az első részleteket, aztán jön a feketeleves...
Sztem a wolveson és a cowboyson kívül nincs sok csapat, amit úgy lehet tisztelni mint a Rebelst. Sok mindenen keresztül kellett már menniük, de nem adták fel. Ezt a mentalitást sokan megirigyelhetnék itthon. (És úgy látom irígylik is:D)

Songi · http://Songi. 2008.12.09. 11:28:46

Nem érdekel a Rebels, se a vipers! Ez a hír a fiaim győzelméről szól!!! Kritikáknak és dícséreteknek örülünk, és várunk is! De csak a meccsel kapcsolatos bejegyzések érdekelnek! A többit kimoderáltatom!!!

mdi 2008.12.09. 11:38:12

Ehh, srácok, hogy a fenébe jön ide a Vipers meg a Rebels?

xtaki 2008.12.09. 11:53:37

pont ugyanez a velemeny fogalmazodott bennem meg, amikor tegnap Tata-val beszelgettunk a meccs utan. Ezek szerint nem vagyok egyedul. Persze lehet latni a tapasztalatlansagot a jatekosokon, de tudjak, hogy mit akarnak, tudjak, hogyan kellene, csak nem mindig sikerul. Remelem a w2 megnyeri az idei div II-t, es peldat mutat abbol, hogyan kell csapatot epiteni! Ha ez sikerul, akkor talan sokan belatjak, hogy nem kell sok sok csapat, inkabb egy egy kialakult csapathoz kell uj csapatresz, ahol a mar meglevo tapasztalatot kamatoztatjak!

netuddki 2008.12.09. 12:10:36

Kekec. És mondjuk az a játékos, aki azzal a tudattal igazolt mondjuk az újpesthez, vagy azért maradt a rebelsnél, mert DIVII-ben szeretett volna játszani, de a DIV III-ban nem szeretne, vele mi a helyzet? Mert ugye ha nyáron átigazolt akkor már ott kell maradnia vagy nem?

... 2008.12.09. 12:26:56

netuddki!

Nem kellett még nevezési díjat fizetni senkinek, ez tévedés. Ha nem akar játszani egy csapat azt is megteheti de nem értem a problémát. Átigazolási szezon majd gondolm februárban ér véget ahogy tavaj is.
Amin meg fenntebb ment a vita. Ne modja nekem senki, hogy egy 50-0, 100-0, 75-0 ból lehet tanulni. Ilyen eredményekből nem kevés született és egyik csapat sem jött ki jól ezekből ha most visszatekintünk.

mdi 2008.12.09. 12:27:10

Srácok, nemsokára lesz egy bejegyzés az új versenykiírásról, div 2, 3, vipers, rebels bejegyzéseket lehet tartalékolni.

... 2008.12.09. 12:32:19

A Cowboys divII-be kényszerült anno, bár nehezen emésztették meg én úgy látom, hogy jót tett az nekik, fel tudták építeni a csapatot, folyamatos fejlődéssel és lépésről-lépésre haladtak, megnyertek egy divII, aranyaérmet vittek haza, fel volt építve.
Ha anno bekerül a divI-be és küzd a bennmaradásért, középgyenge csapatként első évben, nem biztos, hogy így fejlődnek.

donjohnson 2008.12.09. 12:33:36

Nekem is volt szerencsém ott lenni tegnap. Annyira nem ájultam el a meccstől, de a cikk tartalmával egyet kell értenem. Számomra teljes meglepetés volt, hogy fejben összezuhant a Bulldogs. Noha jóval több tapasztalattal bírnak mint a w2. A w2 nem hiszem, hogy rögtön behúzná a jövő évi DIV2-t, de kicsiny hazai amerikai futballunkban ugye minden megtörténhet.

Taki világképével nem értek egyet. Engem nem nagyon érdekelne egy olyan bajnokság ahol a w2 játszaná a döntőt a w10 csapatával vagy a t4, netán cowboys 3 brigádjával. Gyönyörű belterjes buli lenne.

A tegnapihoz pedig gratula mind a két gárdának.
Kemény edzéseket és eredményes szezont!

netuddki 2008.12.09. 12:54:29

...
Én úgy tudom, hogy egy éven belül csak egyszer lehet átigazolni. De lehet, hogy rosszul tudom

Jerome de la Essex 2008.12.09. 13:46:10

Songi!

Ezt bízd ránk, de ha nem akarjuk, úgy sem lesz kimoderálva, ha akarod, ha nem. Mindenkinek meg van a véleménye mindenről, gratuálok a tegnapi teljesítményhez, nagyon sokat fejlődtek a srácok!

A Rebels-Vipers témához, nevezéshez, kiíráshoz lesz egy bejegyzés, akkor majd mindenki elmondhatja, mi bántja az arcát, lehetőleg ne ide, ha kérhetem!

norbörg 2008.12.09. 13:49:47

sziasztok!

Szerintem a Rebels - Vipers "dolog" a Csapat belügye. Az érti, aki benne volt. A szabály meg szabály, még ha keserű is... (de nem ez itt a téma!)

Amúgy meg ne temessük itt a Bulldogot! Főleg ne a W2-vel szemben...

Kekec 2008.12.09. 13:52:42

értettem, rebels-vipers szappanoperakritika elnapolva

Tightend 2008.12.09. 14:08:02

Nem tudom mi a gond a W2, esetleg valamikor W3, stb. csapatokkal. Más sportokban is régóta létezik a fiókcsapat intézménye, ami azért működik, hogy nevelje a nagycsapatba az emberkéket és alacsonyabb osztályban versenyeztesse őket. Ha egyszer majd neadjisten mind a 3 osztályt egy W nyeri meg, arra azt kell majd mondani, hogy basszus, ezek 3 garnitúra emberrel rendelkeznek és mindenkit lezúznak, esetleg mégis az edzőkön, feltételeken múlhat a dolog.

Vagy ha átkeresztelnék a 2. csapatot úgy már jobban éreznéd magad? Az már nem Wolves? Hagyjuk már.

Songi · http://Songi. 2008.12.09. 14:54:23

Nem lesz w3! w1 w2 és alattuk már a korosztályos csapatok vannak!

PubliKUS 2008.12.09. 20:54:57

Látom már nagyban is megy! Ezentúl ha pesti csapat játszik és az nem a Wolves, vagy a titans akkor mindíg az lesz a cikk kicsengése, hogy a érdemes "nagy" csapathoz menni? Mint például a Wolves, titans? Hagyjuk már ezt! 3 év fenállás után majd az Újpestnek is lesz jó edzői stábja!

Példának okáért a titans-nek még most sincsen!!!

Egyébként meg mit mondtunk mindíg is az ilyen meccsekről? EZ CSAK EGY SCRIMMAGE VOLT!

kalo BC#85 2008.12.09. 21:47:17

Előre bocsátom, hogy nem láttam a tegnapi meccset, de voltam már Bulldogs mérkőzésen. Az ott tapasztaltak alapján van még mit tanulniuk a srácoknak, de legalább akarnak fejlődni. Azt ugyan nem tudom, hogy tudnak-e, mert nem ismerem az edzőiket, mennyire képzettek, mit tudnak tanítani a játékosoknak. Az viszont biztos, hogy fejlődni csak úgy lehet, ha jobbaktól tanulsz. Akár edzésen, akár játék közben. Attól még soha senki sem lett jobb, hogy hasonló képességű csapatokkal nyűglődött egész szezonban.
Nem azt mondom, hogy a 100-0 -szerű meccseken lehet/kell tanulni, de akár úgy is lehet. Mi (Cowboys) anno elég nagyot kaptunk a Farkasoktól a Blue Bowlban, de utólag nézve volt pozitív hozama, mert ott indult el minden. Láttuk mi az út, és elindultunk rajta. A jobbtól sem kikapni, sem pedig tanulni nem szégyen. Megtapasztaltuk a saját bőrünkön, hogy többet és jobban kell edzeni, és ennek érdekében tettünk lépéseket. Ennek a legújabb állomása az új edző is.

Egyébként kint voltam anno a 100-0-os Vipers meccsen, és az biztos, hogy abból ott nem lehetett tanulni. Láthatóan olyan belső ellentétek voltak már, ami lehetetlenné tette azt, hogy bárki okuljon a tapasztalatokból. Az látszott, hogy nagyon elvágynak onnan a játékosok, bárhol máshol lennének, mintsem ott. Az ominózus visszahordásnál például a legközelebbi piros-mezes játékos kb a félpályánál volt, legalább 20-30 yardra, de sem a visszahordó, sem a "blokkolói" nem akartak ütközni, játszani.
Ez pedig (háttérokoktól függetlenül) az a pont, ahova egy csapatnak sem szabadna eljutnia, és remélem nem is látok ilyet többet, mert ezekről a lejtőkról visszajönni szinte lehetetlen. Sok sikert hozzá, de nem lesz egyszerű.
Úgyhogy remélem, hogy a Bulldogs edzői tudnak annyit, amivel megfoghatják ennek a tegnapinak a tapasztalatait, és kielemezve el tudnának jutni arra, hogy min -és főleg hogyan- kell javítani.
Ezzel együtt tartok tőle, hogy a legtöbb magyar csapathoz hasonlóan ők is elérték a fejlődési lehetőségeik plafonját. Innen tovább lépni nagy invesztíció és rengeteg munka. Ebben pedig vagy egy nagyobb csapat tud segíteni, vagy sok pénz, kapcsolatok, edzők, stb. Hülye példa tudom, de bárki meg tud tanítani autót vezetni egy kezdőt, viszont csak egy profi fogja tudni megmutatni, miként kanyarodj "kilinccsel előre".
Éppen itt érzem a "nagyobb" csapatok felelősségét, mert nekik kell utat mutatni, segítséget nyújtani mindenkinek, aki ezt igényli. Persze jó magyar mentalítás szerint segítséget kérni itthon ciki, mert mindenki eleget tud önmagától is, ugye?
Pedig ha lennének rendszeres coach clinic-ek, bemutató edzések, tryout-ok, felmérők, vagy akár pozíciós képzések akkor el tudna lesni mindenki pár olyan gyakorlatot, drillt, edzésmódszert, amivel fejlődni tud.
Nálunk lesz ilyen lehetőség, mert nem lehet cél az, hogy csak mi fejlődjünk. Egy idő után "elfogyna körülöttünk a levegő", pedig a (remélhetőleg közös) cél az, hogy erős, változatos magyar bajnokság legyen minél előbb.

Jeti 2008.12.09. 22:07:51

Szerintem azért azt is meg kéne nézni hogy a bulldogs D 2 TD-t kapott, illetőleg hogy azért a w2-nél sem az Off volt a jobb. Meg lehet azt mondani hogy kikaptunk egy 3 hónapja játszó társulattól de azért ha lett volna special egész más lett volna az eredmény. Az edzői stábbal meg semmi probléma sőt....Sok sikert 2009-re mindenkinek.

Fritz 2008.12.09. 23:57:22

Bulldogs D 3 TD-t kapott (mindhármat futásból), mivel máshogy nem jön ki a 36, ugyanis a 4. W2 D TD-t visszafújták :-(

XTaki 2008.12.10. 07:04:03

nah, egy TD-t sosem visszafujnak, hanem szabalytalanul erik el.

Fritz 2008.12.10. 08:54:05

XTaki: a TD szabályos volt ;-) Csak a late hit nem ;-) Én játékos vagyok, nekem mindegy hogy hívjátok :-)

(no offense, csak jó kedvem van, és ilyenkor kötözködöm ;-))

XTaki 2008.12.10. 09:03:47

ha man' kotozkocc :)
nem lehetett szabalyos, mert szabalytalansag elozte meg :) Ha a TD utan lett volna szabalytalansag, akkor a TD ervenyes es a kov. playben kaptok buntetest.

de a hozzaallasod franko, csak a meccs utan kerdezted meg a dolgot es nem a palyan kotozkodtel :)

apika 2008.12.10. 09:56:46

Úgy hallottam, hogy a BPC-nél is tervben van, hogy indít második csapatot, és mint DIV1-esnek lehetősége van osztályozót játszani. Így ott is van akár lehetőség DIV2-es csapatban játszani bárkinek egy jó kis szakmai stáb kezei alatt...
Egyébként nem értem, hogyan is képzeli egy-egy ember egy 17 csapatos DIV2 lebonyolítását? Meg tudja mondani a sok lobbista, hogy hogyan lesz abból reális eredmény, ahol valóban az győz a végén, vagy áll a dobogó második fokán, aki valóban oda való? Pláne, ha esetleg egy szerencsétlen sorolást követően, ahol az egyik, másik oldal sokkal erősebb? Szakmailag, akkor mi is a jó megoldás? Valóban érdekel mindkét oldal lebonyolításra vonatkozó szakmai válasza, nem az, hogy a kjó csapatom miért nem, pedig én már 500 éve játszom, és a haverom az edzőm....thx

Tightend 2008.12.10. 10:17:27

Biztos sokakat érdekelne ez a kalo által felvetett coach clinic-es, posztokra edzős dolog. Engem biztosan, de szerintem jönne a fél csapat is. Nagyon tetszett a tavalyi közös edzőtábor, az volt hasonló jellegű. Lehetett is tanulni belőle sokat.

Kekec 2008.12.10. 10:27:18

apika:

ismered az NCAA foci szezon lebonyolítását? ott számítógép, edzők és közvéleménykutatás kombinációja dönti el kik szerepelnek a nemzeti döntőben...

ha valamelyik csoport véletlenül erősebb lenne, nem jelenti azt, hogy olyan győz, aki nem érdemli meg. ha első kettő továbbjut, akkor az erősebb csoport első és második helyezettje fogja valszeg a döntőt játszani. a harmadik hely, az ami maximum nem teljesen kiérdemelt lesz...

kalo BC#85:

alig várom, hogy megnézzem mi lesz a BPC első nyílt edzésén... hány játékos és edző jön el a többi csapatból megnézni, hogyan edz egy NFL-es edző...

tippem szerint nulla darab játékos és nulla darab edző... de ne legyen igazam

Fritz 2008.12.10. 11:17:21

XTaki: közel 20 éve sportolok, ebből az első 7-8-at versenyszerűen. Ott megtanultam, hogy ha a bíróval kötözködök, két dolgot érhetek el: szőrösebb lesz a szíve velem szemben illetve kevésbé tudok a dolgomra koncentrálni a pályán. Nem mondom, hogy ezt mindig betartom, mert néha az én agyam is kikapcsol. De ha csak a játékkal kell foglalkoznom, akkor ez nehezebben következik be, és erre igyekszem figyelni.

Ráadásul bár ott nem értettem a döntéssel egyet, a magyarázatot köszönöm a meccs végén, így már értem, hogy miért volt hiba.

Fritz 2008.12.10. 11:20:15

kekec: én előre jelzem, hogy nem leszek ott :-) Nem azért mert nem érdekel, hanem mert tökéletesen elégedett vagyok a jelenlegi edzőimmel :-) (Na jó, Fütyi meg Bodadzsí néha futtathatna kevesebbet ;-)) Ettől függetlenül sajnos nincs rá időm, ráadásul nem budapesti vagyok, tehát nekem macerás is lenne felmászkálni mások edzésére is.

Bár sokan fogják majd erre fogni, úgy gondolom, ahol nem megfelelő a szakmai felkészültség, ott ez sem lehetne kifogás...

Songi · http://Songi. 2008.12.10. 12:03:40

Fritz!
Ezek szerint nekem lemaradásom van ezen a téren? Az elkövetkezőkben pótolom a hiányosságot! Köszönöm hogy szóltál!
:-)))

Kekec 2008.12.10. 12:30:34

fritz: igazából nem is játékosoknak kellene egy ilyen eseményre elmenniük, de mondjuk engem mint játékos kifejezetten érdekel és tuti elmegyek megnézni, s ha engedik be is állok :)
de azon azért gondolkozz el, hogy azért mert te elégedett vagy velük, még nem jelenti azt hogy értenek is hozzá... nem hiszem hogy összemérhető a mélyen nem tisztelt edzőid felkészültsége, hozzáértése Lee Hlavka-éval, nem beszélve a BPC jövőbeli edzőjével

maradok továbbra is tiszteletlenül,
Kekec

Mackó · http://few.fwe.hu 2008.12.10. 12:52:26

Még mindig aztmondom hogy ez 1 jó marketing hogy NFL edzőt hivunk magyarországra, de úgygondolom hogy kezdő játékosok mellé NFL edzőt hivni nem a legjobb, jobban jártak volna egy középiskolai vagy max egyetemi csapat lecsúszott edzőjével, ő legalább az alapokat tudta volna hogy hogyis kell megtanitani. Bár ne legyen igazam

Fritz 2008.12.10. 12:58:50

kekec: én tisztelem az edzőimet. Az, hogy te nem, az nem az én problémám.

Igazság szerint úgy gondolom, hogy az NFL edző nem fog tudni egy normális edzéshez hozzátenni semmit. A drillek, erőnléti edzések ugyanazok maradnak akkor is, ha én tartom az edzést, ha te, ha Songi, ha Lee Hlavka, ha Tony Dungy, ha akárki.

A technikai és a taktikai részéhez már biztos hozzá fog tudni tenni valamit. De a kérdés az lesz, hogy megvannak-e azok a jellemzők a csapatban, hogy megcsináljanak egy-egy bonyolultabb playt, vagy sem. Mert hiába talál k egy rakat nagyon szép és jó playt a HC, ha a fal egy normális keresztblokkot sem tud megcsinálni, mert orraesnek egymásban vagy annyira lassan csinálják, hogy addig körbefutja őket az egész LB sor.

Ezzel nem a Cowboyst szólom le, nem rájuk gondoltam alapvetően (szerintem a fenti szinten ők már túljutottak, de láttam már iylet itthon), csak szeretném érzékeltetni, hogy mi az _én_ véleményem. Én személy szerint úgy gondolom, hogy itthon inkább középiskolai szinten van csak a foci, még mindenkinek az alapokat kell megtanulnia (nekem is). Persze ha ehhez is ért az edző (és miért ne értene), akkor tök jó.

kalo BC#85 2008.12.10. 14:07:28

Ezekkel a dolgokkal pont az a jó, hogy most mi itt vitatkozhatunk róla, de senki sem tudja (mi sem) hogy milyen lesz az edzőnk pedagógiailag. Ha olyan, amilyenben reménykedünk, akkor minden vita merőben felesleges, mert tanítani fog, és nem csak extrémen bonyolult játékokat. Nem az a lényeg, hogy mennyi motion, meg trükk van egy playben, hanem hogy pontosan kivitelezd az -akár legegyszerűbb- játékot. Anno Kareem Abdul Jabbar mondta (elég jó nevű kosaras volt, aki esetleg emlékszik rá) hogy ő nem tud túl sokat, nem trükközik, nem támad ezerféleképpen, viszont amit tud, azt mindig, mindenki ellen meg tudja csinálni. Ha ide el tudunk jutni, akkor célt értünk, és jöhetnek a bonyolult játékok.
Szóval kedves Kekec, ha tényleg játékos vagy, akkor biztos vagyok benne, hogy értesülsz a lehetőségről, mert mi dolgozunk rajta. Gyere el Te is, és a kétkedők is, mert minden ott fog kiderülni.

Kekec 2008.12.10. 15:25:28

kalo: köszi a meghívást, mindenképp kimegyek kekeckedni

fritz: a lényeg hogy te tiszteld őket, mert akkor talán még hallgatsz is rájuk és ha még jót mondanak, akkor nyert ügyed van. egyébként szerintem pont a cone-drill-eknél, az alapoknál vannak hatalmas hiányosságok. példának okáért egy kezemen meg tudom számolni, hányan tudnak a W1-ben normális magastérdet csinálni...

Pehely60 2008.12.10. 16:34:27

alapvetően egy 100-0 meccsből nem lehet tanulni.
ki kell elemezni, a játékosoknak és az edzőknek. készülni kell és kijavítani a hibákat. ha jól emléxem tavasszal 84-0 ra kapott ki a wj a vikingek junioraitól, ősszel egyáltalán nem volt ilyen egyoldalú...

Picúr 2008.12.11. 11:38:42

Kekec!

Ha szabad kérdeznem, honnan tudod, hogy ki és hogyan csinálja nálunk a "magastérdet"?
jah és az is érdekelne hogy ki az a (max) 5 ember kis csapatunkon belül akitől ezt meglehetne tanulni mesterfokon!
süti beállítások módosítása