HTML

Még 1 Yard!

Amerikai foci: nincs döntetlen, nincs színészkedés, nincs rinyálás, ütközés van. Írd meg nekünk, mi történt a falban, milyen a punter magányossága vagy miért jó 4 WR-rel felállni.

Facebook

még1yard on Facebook

Utolsó kommentek

Kickoff

Nincs megjeleníthető elem

2008.07.09. 08:00 mdi

Hogy volt: az amerikai foci Magyarországon

Bookmark and Share

Sokaknak bármily meglepő, az amerikai foci Magyarországon nem Árpa Attilával és Budapesti Farkasokkal kezdődött. Majd másfél évtizeddel a Wolves színrelépése előtt játszottak már a tojáslabdával kishazánkban, az alábbiakban ennek történetét kíséreljük meg felidézni.

A Budapest Cowboys a '90-es évek közepén az Ostrava Steelers ellen.Teljességre és tökéletességre nem törekszünk, írott forrás nem sok maradt fenn a korai történetből, főként szóbeli beszámolókra kellett hagyatkoznunk a visszatekintés összeállításánál. A pontosításokat, kiegészítéseket és forrásokat szívesen vesszük.

Őskor

Az első szárnybontogatásokra nem sokkal a rendszerváltás után, 1991-ben került sor. Egy Tom Kelly nevű amerikai rögbisekből és amerikai katonákból szervezett két csapatot (Redskins és Bluejays) egy bemutató meccs erejéig. A két sebtiben összedobott, és a beszámolók szerint az előre passzt csak hírből ismerő csapat az Üllői úton csapott össze, mintegy 8 ezer néző előtt. Miután Mr. Kelly alapvetően üzleti vállalkozásként vágott bele a meccs szervezésébe, és úgy gondolta a csúcson kell abbahagyni, jó pár kiegyenlítetlen számlát hátrahagyva eltűnt a balfenéken.

Budapest Star Force meccs után Kecskeméten, ahol egy német csapattal játszottak felkészülési mérkőzést.A játékosok, akiket megragadott ez a sport azonban máshogy gondolták, Budapest Star Force néven egyesültek, szedett-vedett felszereléseikkel és többnyire rendes edző hiányában is tovább készültek. 1991 november elsején a Starforce a Münich Nightmare csapatát fogadta egy meglehetősen nagy felhajtással körített meccsen, ahol aztán a müncheniek csúnyán elkenték a szájukat.

1991 végén, 1992 elején - egy szórakozó helyen történt összeszólalkozás után - alakult a második, Jeff White által edzett csapat, a Budapest Lions. A két alakulat több bemutató meccset játszott egymással országszerte, melyek általában a tapasztaltabb Star Force fölényes győzelmeivel végződtek. A Lions hivatalos bejegyzését követően pár hónappal 1992 végén beolvadt a Star Force-ba és White irányítása alatt készültek tovább.

A Star Force 1993-ban elindult az osztrák harmadosztályban, amit egyből meg is nyert a magyar gárda, azonban pénzügyi megfontolásokból nem léptek fentebbi osztályba a következő szezonban. 1994-ben úgy nyerték meg a harmadosztályt, hogy csak egy TD-t engedélyeztek egész szezonban ellenfeleiknek. A korszakra jellemző, hogy annyira kevés rendes felszerelés állt a srácok rendelkezésére, hogy sokszor támadók le, sisak le, vállvédő le, vállvédő fel, sisak fel, védők fel volt a menetrend meccseken belül is.

1994 során a csapat felszerelést kapott egy német csapattól, illetve új edzőjük lett Jeff Egan személyében, aki nagy Dallas Cowboys drukker révén megváltoztatta az egylet nevét Budapest Cowboys-ra. A Cowboys 1995-ben megnyerte az osztrák másodosztályt, masszív és Európa szerte híres védelmük csupán két pontszerzést adott fel az egész szezon során.

Az évtized második felében a Cowboys áttért a cseh csapatok terrorizálására, három bajnoki címet és négy kupagyőzelmet szereztek északi szomszédainknál négy év alatt. Ennek ellenére 1999-re pénzügyi nehézségeik és az alacsony nézőszám hatására, illetve hazai ellenfelek hiányában mélypontra került a foci Magyarországon. 2000-ben ugyan még volt néhány edzés, azonban az eredeti Cowboys az éve elején feloszlott.

Újkor

2004 elején az NFL európai terjeszkedési kampányának nyomán a Sport1 műsorára tűzte a Superbowl-t, ekkor több mint 10 éve először volt foci magyar tévében. Ez az esemény összehozott sok régi arcot az egykori Cowboysból, illetve számos új érdeklődőt és rajongót. Az ismertebbek közül említést érdemel Árpa Attila tévés személyiség és Dámosy Zsolt sportmenedzsert, az inkább csak foci berkeken belül ismertek között a teljesség igénye nélkül kiemelnénk Bencze Ferencet, Bíró Gyulát, Érdi Gábort, Kollár Balázst, Kovács Zsoltot, Péter Csabát és Varga Istvánt, továbbá az index fórum amifoci topicját, ahol a kezdeti kapcsolatfelvételek történtek.

A régi Cowboys játékosok 2004-ben összejöttek és játszottak egyett a frissen alakult Wolves ellen.2004 április másodikán megalakult a Dirty Dogs, mely kevéssé eladható nevet májusban Wolves-ra változtatták, majd hamarosan bejegyezték a csapat hátterét adó Budapesti American Football Egyesületet. A Wolves első meccsét Gols-ban, a Fischamend Oilers ellen játszotta, ahol is 35:0-ás magyar siker született.

Első meccsére a Wolves az ex-Cowboy Varga István játékos-edző irányításával készült. Varga a későbbiekben tevékenykedett a Szentlőrinc Giants-nél és az új Cowboys-nál is.A tavaszra már a 30 éves edzői múlttal rendelkező Lee Hlavka irányításával készült az alakulat. Hlavka elmondása szerint, amikor először kiment a srácokat megnézni a Hajógyári szigetre, majdnem visszaült a kocsijába és elhajtott, annyira szörnyű volt a látvány.

2005 tavaszán, magyar bajnokság és ellenfelek hiányában a Wolves az osztrák másodosztályban indult. Ugyan első két meccsüket elvesztették, de végül másodikként végeztek a bajnokságban, és ezzel feljutottak az első osztályba. A csapatot övező erőteljes médiajelenlét hatására 2005-ben számos csapat alakult országszerte (Debrecen, Győr, Nagykanizsa, Budapest).

Wolves dominancia

Az év második felében megalakult a Magyarországi Amerikai Futballcsapatok Szövetsége (MAFSZ) és sebtiben ki is írták őszre az első magyar bajnokságot. A profi edzővel készülő és nemzetközi tapasztalattal rendelkező Wolves ellen a frissen alakult gárdáknak nem volt esélyük, a Farkasok öt meccsen 291 pontot szerezve, és csak 16-t engedélyezve elsöprő különbséggel nyerték a kiírást, 46:0-ra verve a Debrecent a döntőben.

2006-ban a magyar versenysorozat már az európai szokásoknak megfelelően tavasszal került megrendezésre. A második bajnokságban a Debrecen Gladiators, a Budapest Wolves II, a Szolnok Soldiers, az Eger Heroes (Keleti-csoport) és a Győr Sharks, Budapest Black Knights, a Nagykanizsa Demons és a Zala Predators állt rajthoz (Nyugati), miközben a Wolves első számú gárdája az osztrák első osztályban vitézkedett. A II. Hungarian Bowl döntőjében a Győr 7:6 arányú győzelmet aratott a Debrecen felett, míg a Wolves egy váratlan vereséggel lemaradt az osztrák rájátszásról. Ősszel kiírták a mindez idáig egyetlen, Blue Bowl-ra keresztelt magyar kupát, amin a Wolves első csapatával vett részt és 2005-ös bajnoki szezonjához hasonló eredményeket produkálva megnyert.

A mai napig a Blue Bowl volt az egyetlen alkalom, hogy a Budapest Cowboys és a Budapest Wolves összecsapott, a frissen alakult Tehenészekre a Farkasok 75:0-ás verést mértek.

2007-ben a magyar bajnokság már két osztályban került kiírásra, a divízió I-ben indult a Debrecen, a Black Knights, Soldiers (Keleti-csoport), valamint a Győr, a Nagykanizsa és a Wolves II (Nyugati-csoport). A második vonalban három csoportban már 9 csapat állt rajthoz. Az első osztályban ismét a Győr Sharks és a Debrecen Gladiators jutott a döntőbe, a 2006-os döntőt meghazudtolóan sok pont született, a Cápák 42:12 arányban diadalmaskodtak. A divízió II-ben a lebonyolítás számomra kicsit átláthatatlan volt, de az biztos, hogy az első helyen a Budapest Cowboys, második helyen pedig a North Pest Vipers végzett, ezzel feljutva az első osztályba.

Eközben a Wolves első számú gárdája ismét rajthoz állt az osztrák első osztályban, ahol megverte az akkor közel három éve veretlen Vienna Vikings csapatát, majd az elődöntőben elbukott az előzetesen sokkal gyengébbnek tartott St. Pölten Invaders ellenében. Közben párhuzamosan elindult a South Eastern European League (ma már Central European Football League) kiírásában, ahol 7 győzelmet és 1 vereséget begyűjtve jutott a rájátszásba. A Wolves az elődöntőben hosszabbításban legyűrte a Novi Sad Dukes csapatát, majd történetének legsötétebb napján, az utolsó másfél percben 13 pontos vezetést leadva kiengedték a biztos győzelmet a kezeik közül és 28:27 arányban alul maradtak a Vukovi Beograd ellenében.

Időközben itthon is beindult az utánpótlás képzés, elsőként a Wolvesnál. A magyar junior kiírás meccseit ellentmondást nem tűrően söpörték be 2007-ben, majd ráadásként megnyerték az osztrák utánpótlás kupát is.

2008-ban az első- és másodosztályban összesen már 18 csapat indult, a másodosztály döntőjét július 5-én a Nyíregyháza Tigers nyerte a Zala Predators ellenében, míg a IV. Hungarian Bowl július 12-én kerül megrendezésre a BVSC szőnyi úti pályáján, a Budapest Cowboys és a Wolves részvételével.

42 komment

Címkék: football hazai mafl budapest wolves cefl budapest cowboys star force budapest lions


A bejegyzés trackback címe:

https://meg1yard.blog.hu/api/trackback/id/tr89559634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azhát 2008.07.09. 09:35:33

Az amerikai foci szabályzatában benne van, hogy kizárólag angol nevű csapatok indulhatnak???
Ja nem, van itt Farkasok is, jó...

fighting 2008.07.09. 09:41:13

Az újrakezdéshez volt némi köze az Index amerikai focis topicjának is. Mivel az ott kialakult baráti társasággal vette fel a kapcsolatot Dámosy Zsolt. Majd szigeti játszadozás kezdödőtt, és végül Kovács Zsolt-aki jelenleg a Wolves juniors edzője- vette fel a kapcsolatot a volt Cowboys játékosokkal. A többi meg a cikkben is szerepel.

Valuska 2008.07.09. 09:56:20

Fighting: tudsz mesélni ezekről az ősidőkről? miért kezdtétek el? milyen felszerelésekkel? milyen céljaitok voltak? gondoltátok, h egyszer így alakul?

bakmatyi 2008.07.09. 10:17:51

Kétségtelenül döntő szerepe volt-van a Wolvesnak és Árpa Attilának a foci népszerűségének ilyen szintű növekedésében. Két éve még TV-ben sem néztem meg, mert annyira nem értettem, ma már a DIVII-ben nyomjuk és élek-halok érte.

Néha a bulvár média is lehet hasznos, figyelemfelkeltő legalábbis mindenképpen.

Szibarita 2008.07.09. 10:29:22

En olyan 92 korul jartam ki edzesekre, akkoriban edzogatyaban es poloban nyomtuk, a centereket nagyon nem irigyeltem. Kint voltak az edzesek a hajogyari szigeten, a ket egymas melletti focipalyan jatszottunk a csonakhaz elott, altalaban meg lezuhanyozni vagy oltozoben atvedleni sem lehetett.

killerV 2008.07.09. 10:34:11

Daliás idők :)

De szép is volt. Jó volt emlékezni.Hajrá srácok,csináljátok!!

darvicor 2008.07.09. 10:47:14

az első képen milyen sovány, meg kölyökképű még a Boda Gábor (78-as mez)...én még a Margit szigetre jártam ki annó...a nagyréten rohangáltunk...a felének volt némi használt cucca a másik felének meg nem...szereztem is emiatt pár törést...egy nagy fa alatt vedlettünk át...ja, és voltak műanyag lapokból gyártott home made válvédők is : )
a hajógyári szigetre is kijártunk egy barátommal pont az indexes fórumon zajló beszélgetések miatt...szerelés akkor is nuku...csak a sár, a hó meg a jég...
kár, hogy akkor feladtam a dolgot, pedig akkor már vagy 15 éve vártam, hogy itthon is legyen már belőle valami...
mondjuk mostanra jócskán kiöregedtem már : (

gynemeth78 · http://seadevilworks.blogspot.com 2008.07.09. 11:11:29

Jeff Egan volt a második Star Force edzô... csak az elírás miatt.

mandarin 2008.07.09. 11:52:00

A post írója játszik? Ha igen, mióta?

makaii 2008.07.09. 12:07:58

A Wolves első meccsét Gols-ban, a Fischamend Oilers ellen játszotta, ahol is 35:0-ás magyar siker született.

Ekkor már a 30 éves edzői múlttal rendelkező Lee Hlavka irányításával készült az alakulat.


Ez nem így volt. Akkor még Varga Pisti volt az edő, még az azt követő Baden Bruins elleni meccsen is (ahol kikaptunk 21-7-re, azt hiszem). Lee Hlavka először a Budapest Wolves - Budapest Ex-Cowboys meccsen jelent meg (azt nem tudom mikor volt, kb egy évvel az indulás után).

Én kb 2003-ban csatlakoztam a forumosokhoz a hajógyári szigeten. Az első alkalommal amikor lementem 3-an voltunk: Kovács Zsolti, Érdi GÁbor és én. De azt hiszem ők már előtte is jártak dobálgatni. Aztán innen szerveződtek a néha egyáltalán nem barátságos hóban, sárban, jégen játszott "touch"foci meccsek! Micsoda idők voltak! :D

Manning/Kreutz 2008.07.09. 12:52:52

"kár, hogy akkor feladtam a dolgot, pedig akkor már vagy 15 éve vártam, hogy itthon is legyen már belőle valami...
mondjuk mostanra jócskán kiöregedtem már : ( "

Miért,most mennyi vagy? Én 40 évesen kezdtem "hivatalosan" játszani... :)

bakmatyi 2008.07.09. 13:09:18

Nálunk 40 éves a rekorder. Ráadásul ő a legjobb O tackle a csapatban.

Santos 2008.07.09. 13:22:22

Jeff White a Star Force edzője volt és lemaradt, hogy a Star Force megpróbált junior csapatot építeni 1992-ben. Voltunk kb 12-en. Még 92-ben volt egy meccs a Hajógyári szigeten Budapest Star Force juniors 12 - Budapest Lions 0 eredménnyel. Talán megvan valahol videón, ha érdekel. Jellemzően úgy játszottunk, hogy csak a csapat felének volt sisakja mert nem mindenkinek jutott. Kicsit őrülten néz ki ahogy sisak nélküli és sisakos "játékosok" játszanak.

Vorita 2008.07.09. 13:37:03

Ezt jól összeszedted, köszönjük! Esetleg ha még vannak képek, tehetnél még fel. Ha.
Szvl köszi még egyszer!

valuska 2008.07.09. 17:10:26

santos és mindenki: küldjetek nekünk mindenféle videókat, képeket, beszámolókat, emlékezéseket az ősidőkről, amikor még sisak nélkül nyomtátok az amifocit. jöhet ide, amíg nincs jobb: valuska(kukac)mail(pont)index(pont)hu

fighting 2008.07.10. 07:24:54

Saját örömünkre kezdtünk játszani. Felszerelésnek meg megtette egy labda is. Szerintem senki nem gondolta, hogy ez lesz belőle.
De azért szépen kialakult.:)

darvicor 2008.07.10. 11:47:16

"Miért,most mennyi vagy? Én 40 évesen kezdtem "hivatalosan" játszani... :)"

33, ezek szerint akkor még semmi sincs veszve : )

BF79 2008.07.10. 11:50:53

Nagyon jó bejegyzés!

boda g. 2008.07.10. 13:04:55

A fenit kép nem Egerben készült, hanem Kecskeméten 1993-ban. Itt edzőtáborozott valamilyen Német csapat és velük játszottunk, talán 7-6 ra győztek a Németek ha jól emlékszem...
A Lionst nem Jeff alapította. Egy szórakozó helyen történt összeszólalkozás után játszottunk egy "amerikai foci" meccset, a Pacuk Laciék brigádja a mi brigádunk (boda,gratz) ellen.Ez 90-91 körül volt. Ez után kezdtünk el edzegetni is és hétvégente egymás ellen játszogattunk. 1991-ben még volt olyan meccs, hogy a falakon nem volt sisak csak a futokon meg a linebackereken. 1992-ben már mindenki szerelésben volt a pályán, igaz volt akinek volt váltótársa és amikor ő lejött átadta a sisakját a másiknak.(vállvédője volt mindenkinek) Én védő és támadó is voltam (LB és OL) így nem kellet sisakot cserélgetnem:))
1993-ban már mindenkinek volt cucca, ekkor olvadt össze a két csapat, mikor Jeff White elkezdte edzeni a Star Force-ot és felmerült az Osztrák szereplés. Ha jól emlékszem anno még őssszel volt az Osztrák bajnoki. Anno is láttuk, hogy a szakmai fejlődés a fontos ezért csatlakoztunk mi Lions-osok a Star Force-hoz...(ez diszkrét üzenet a kis Bp.-i csapatoknak)

KelAki 2008.07.10. 13:29:39

"Egy szórakozó helyen történt összeszólalkozás után játszottunk egy "amerikai foci" meccset,"

Erre azért egy sör mellett nagyon kíváncsi lennék. Hallotam már meséket erről, de azt hittem csak urban legend. De ha már te is ezt írod, akkor biztosan van alapja.

Gondoltátok volna az összeszólalkozás után, hogy az lesz belőle ami most van?

Vicces lehet felidézni a régi emlékeket ezek után :-))

Köszönöm az cikket az írónak.

Santos 2008.07.10. 15:52:22

valuska
vhs kazit nehéz lenne e-mail-en küldeni :)
ráadásul meg kellene találni valahol az ősöknél

Fiki44 2008.07.10. 17:34:52

A Star Force először Darazsak néven futott. De elébb itt is a kocsmákban alakultak az események. Egy albertfalvai társaság összeakadt egy óbudaival, egy roki klubban. Bunyó helyett haverkodás lett, majd Pacuk László(Albertfalva) meginvitálta az óbudai társaságot egy kis zúzásra, mivel neki volt labdája, és ő volt a QB. Jól sikerült. "Kispályás" értsd Aréna bajnokságot akartak Laciék összehozni. Egy meccset is játszottunk a Csömöri Jampik ellen, bár akkor még semmilyen védőnk nem volt. Győztek a Darazsak. Házilag, polyfoamból készült válvédők és kiskőrösi bukók lettek volna testi épségünk őrei, de a fenn olvasható Üllői úti rendezvény után a Blue Jays szerelését kaptuk meg ami '91-ben is már 15-20 éves lehetett, és a csapat felének sem volt elég, és akkoriban nagyon nehéz volt beszerezni. Ne felejtsük hogy akkoriban, hivatalosan, 2-3 év alatt csak 50 dollárt vásárolhattunk! A Star Force név egy, a BS-ben megrendezett, sportot népszerűsítő meccs rendezőjének agyából pattant ki. A Nightmare ellen úgy felkészültünk, hogy a meccs előtt egy órával volt először sisak a fejemen, és nem voltam egyedül ezzel. A harmadik negyedre már megtanultam használni, és azóta sem felejtettem el. Némi cucc innen is "leesett" én még mindig azt a vállvédőt használom. A Cowboys nevet az akkori szponzor választotta , mert szerinte az általunk favorizált Fekete Sereg sátánistán hangzott. A mostani Cowboysban is szép számmal játszanak az "öregek" köztük a leg, Terdik "Tata" László aki 47 éves. A többiek még két budapesti csapatban vannak jelen, de a Kaposvárban is.

AndreWB 2008.07.10. 20:43:48

Lehetne még több képet feltenni ide az "őskorról"??

Balu 2008.07.11. 11:32:51

KelAki igaz így történt
Pöne, Göge, és jómagam aki a provokátor volt, robbantottam ki egy "verekedésnek látszó" szituációt (szerelmi bánat barátok egységbe kovácsolása ürügyén). A külső szemlélődök számára úgy tűnhetett egyedül vagyok (176 cm akkor 74 kg =tökmag), és megpróbáltak az "albertfalvai" barkósok, jampecok megfegyelmezni, de kedves termetes barátaim azonnal a helyszínre pattantak, így az Albertfalviak úgy gondolták jobb ha inkább lehívnak minket focizni és mi végül kb. 12-en Óbudáról csatlakoztunk a csapathoz (alapvetően a HÖB volt a védelem magja)

üdv
Darth Balu
Sith Lord

Pópitty 2008.07.11. 14:16:31

Putyi asszem a kecseméti meccset elöbb kellet befejezni mert besötétedett rosszul is esett mert biztos voltam benne hogy megnyerjük.
(viszont úgy emlékszem valami ifik lehettek, ez még rosszabb érzést keltett bennem). Amúgy van videom bedigizve igaz nem sok de annál viccesebb:).
Fikáról is van képem :) 2 napal a híres Total-Car nevű zenés táncos mulató helyen töltött adok kapok után, asszem egy igen nagy kuriózumnak számító műanyag rácsvan sisakján. jó lenne összeírni a neveket (képekkel), hogy kik játszottak akoriban, elitélhető módon sokaknak csak a becenevére emlészem, vagy arra sem :(.

mdi 2008.07.11. 14:30:28

Videók is jönnek ám, nálun is van, de ha tudsz te is, keress meg itt:
emde$kukac$t-online%pont%hu

KelAki 2008.07.11. 15:00:27

Balu:
Az agyam eldobom és mosolygok :-)))
Anno Duffy mesélte de valahogy nem akartam elhinni, hogy így kezdődött :-)

Bár ha belegondolok, hogy milyenek vagytok most, biztos sokat aggódtak értetek a szüleitek :-))

De a lényeg, hogy tök jó, hogy így alakult és ott vagytok még ma is.

Köszi a kiegészítést

Balu 2008.07.11. 19:06:54

Valakinek megvan a kábelgyáras cseh meccs.
Amikor átugrom a cb-t /vagy lefejelemnememlékszem ;-)
Azt hiszem Janikánakmegvan

KelAki 2008.07.11. 19:32:49

Wazze Balu!
Azon is tökre kiakadtam, mikor hallottam az összeszólalkozásos történetet, de az, hogy a Kábelgyár pályán játszottatok....
Azon a környéken nőttem fel és semmit nem hallottam erről az egészről. :-(

Megyek és jól megszidom anyámékat, hogy miért nem vittek ki oda :-))

Szerintem ezeket a képeket és videó anyagokat valaki nagyon jól gyűjtse össze, mert ha egyszer lesz Hall of Fame-ünk (és miért ne lenne), akkor nagyon nagy élményt nyújthatnak majd ezek az emlékek.

Mint most ez az összeállítás is.

GreenEagle 2008.07.30. 00:34:55

Nagyon jó írás! Engem az lepett meg hogy Kecskeméten volt egy meccs, nem is hallottam (bár akkor még meg se születtem) pedig itt élek és itt is van csapat. Szerelés is van, edző is stb.. Azt nem tudjátok hogy melyik pályán volt az a meccs?

kispufi 2008.09.04. 13:03:12

emlékszem arra a '91-es, nem kis hírverésű meccsre (nem véletlen a 8000 néző) az Üllőin az alkalmi csapatokkal. az eredményt tudja valaki? :-) na jó, én igen: 0-0 :-)

BillsFan 2008.09.04. 22:49:00

....és Miller sört osztogattak ingyen, jó világ volt:)

Monci 2008.11.20. 10:19:03

Volt még egy baráti szerveződés az ősidőkben nagyjából 1992 körül. Vasárnaponként a városligetben, a Pecsa mögött, rockerarcok csaptak össze, a Sex Action élén Zana akkor-még-nem-ganxsta:) Zolival, a Machine Mouse tagjai, a Sing-Sing roadjai, meg a haverok. Általában szombati mulatozás után, ez rá is nyomta a bélyegét a minőségre. Én általában centert játszottam, legendás volt, a huddle után mire a labdához értünk elfelejtettem, hogy hanyadikra indulunk :). Cuccainkat magunk vásároltuk össze, sisak nem volt. Mindenki a kedvenc csapata mezében feszített, elég tarka látvány volt. Egyszer jártak felénk a Starforce-os srácok, és persze jól elkalapáltak minket. Aztán a társaság szétszéledt, javarészt elmentek jégkorongozni, én meg kipróbáltam magam a nagyok között. Akkoriban lett Cowboys a név. Egy évet lehúztam mint offensive right tackle, a csehek terrorizálásában én is részt vettem:) Azóta csak a tévé előtt. De ott nagyon... Látom sok régi ismerős írogat ide, üdv mindenkinek.

Hari13 2009.12.27. 16:02:07

Hi, Monci!Biza, hogy volt, emlékszem rá!Angyalföldi Fosztogatók és Brooklyn 69ers néven gyötörtük egymást!Ragasztószalaggal jelöltük ki a pályát...ami sokszor inkább volt trapéz alakú :)!Jó hallani rólatok, régi ismerősök!Üdv mindenkinek!

lelkesz g 2009.12.28. 13:00:59

Én is ott voltam jópárszor a Pecsa mögött a Kondor Petivel.
Egyébként mint 16 éves chain crew, a Kecskemétin is ott voltam a Star Force-szal:D:D

Hari13 2009.12.30. 15:36:33

@lelkesz g: Ahoj!Kondor Peti, mint Medve..?Akkor üdv nektek is!

kroll 2012.08.01. 21:39:09

Egy kis promóciós anyag a 91-es összecsapásról:

www.retronom.hu/node/28307#comment-45565

Ibog 2013.03.29. 07:03:44

Én '94-ben voltam egy meccsen a kábelgyár pályán, azóta vagyok amifoci fan !

dorina32 2016.02.05. 22:29:06

Sziasztok!
A legjobb barátom 1995-ben játszott Ostrava-ban a Budapest Cowboys-ban: Szabó András.
Képpel vagy bármilyen ezzel kapcsolatos linkkel szeretnék neki kedveskedni. Leginkább képet keresek.
Köszönöm a segítséget!!!!!!!!!

dorina32 2016.02.05. 22:32:06

@Monci: Szia!
A legjobb barátom 1995-ben játszott Ostrava-ban a Budapest Cowboys-ban: Szabó András.
Képpel vagy bármilyen ezzel kapcsolatos linkkel szeretnék neki kedveskedni. Leginkább képet keresek.
Köszönöm a segítséget!!!!!!!!!

dorina32 2016.02.05. 22:33:38

@AndreWB: Szia!
A legjobb barátom 1995-ben játszott Ostrava-ban a Budapest Cowboys-ban: Szabó András.
Képpel vagy bármilyen ezzel kapcsolatos linkkel szeretnék neki kedveskedni. Leginkább képet keresek.
Köszönöm a segítséget!!!!!!!!!

dorina32 2016.02.05. 22:37:45

@makaii: Sziasztok!
A legjobb barátom 1995-ben játszott Ostrava-ban a Budapest Cowboys-ban: Szabó András.
Képpel vagy bármilyen ezzel kapcsolatos linkkel szeretnék neki kedveskedni. Leginkább képet keresek.
Köszönöm a segítséget!!!!!!!!!
süti beállítások módosítása