Az utóbbi napokban az amerikaifoci-közösséget a döntő mellett leginkább a Nort-Pest Vipers körüli ügyek izgatják, ezért megkerestük a vezetőt, Góguczné Pierog Adrienn-t. Az interjú túlmutat a Vipers ügyén, rávilágít a hazai amerikai foci problémáira, ezért részletesen belementünk a csapatfinanszírozás, a tagtoborzás, a csapatszervezés, illetve a szövetség kérdéseibe is. A kérdéseket, észrevételeket ide küldjétek.

Mi motivált téged a csapat támogatásában, felépítésében?

Ez egy hosszú és sokak számára talán unalmas történet. Még 2004 őszére nyúlik vissza, amikor még csak a Wolves volt, mint budapesti csapat. A férjem, Gógucz Gyula, az akkori körülmények között mert nagyot álmodni, és úgy döntött, nem megy le századik embernek a Wolves-ba, hanem megpróbál ellenpólust állítani. Készített egy weboldalt és elkezdett toborozni. Eredetileg North Pest Reds néven szervezett új csapatot. Jöttek a jelentkezők, amikor tizenegynéhányan lettek, leültek, megbeszélték a „hogyan-tovább”-ot. Közös döntés alapján Vipers lettek, elindultak az edzések, később bejegyeztettük az egyesületet.

Fotók innen

Megpróbáltuk baráti alapon intézni az ügyeket, ment ideig-óráig. A továbbiakat nagyjából mindenki ismeri, mikor és hogyan lett a Cowboys, honnan kellett felállni, hogyan, miért, hányan akarták feladni. Én nem sokkal előtte szálltam be a ringbe, elsősorban Gyulának segíteni. A Vipers megalakulása után született az első fiam, akárhogy is, de otthon több időm volt a csapat ügyeivel foglalkozni, mint neki a munkában.

Itt nincs kiszállás, nem lehet feladni. Ha feladod, Te vagy a gyengébb. Nem akartam a férjem álmát veszni hagyni. Erő feletti munkát vállaltunk, toboroztunk, óriási segítséget-támaszt kaptunk Martinovics Peti személyében, aki tavaly júliusig kitartott mellettünk-mellettem, nagyon sok mindenen mentünk keresztül együtt. A nulláról (nyolcfős kezdeti edzéssel) álltunk fel, csináltunk újra csapatot. Végigvittük a másodosztályt. Tavaly a csapattagokkal közösen döntöttünk a költségek ismerete mellett az első osztályú szereplésről.

Én nem ígértem a srácoknak soha gyémántpalotát. Igyekeztünk a földön járni, racionális alapon intézni az ügyeket. Nyilvántartani, hogy pontosan meddig ér a takarónk, és ezen a területen belül mozogni. Nyilván hibáztunk, nincs ember, aki ne hibázna, de máig úgy érzem, hogy a megfelelő időben a megfelelő döntéseket hoztuk, többnyire a másnapért. A nehezebb időkben egyetlen dolog vezérelt: nem feladni. Nem gyengének mutatkozni és küzdeni, a csapatért, akik közül sokakat nagyon megszerettem és sokakkal baráti viszonyt alakítottam ki, és persze a férjem álmáért.

Mennyi pénzt áldoztál a North Pest Vipersre?

Ha konkrétan befektetett pénz a kérdés, akkor viszonylag „keveset” az elmúlt 3,5 év során. Elsősorban kisebb összegek formájában, illetve tavaly decemberben egy nagyobb összegű betéttel mentettük meg az egyesületet a csődtől. (Mentettük, mert nem „én”, hanem „mi”. A férjem és én.) Igyekeztünk mindig kihangsúlyozni, hogy ez nem támogatás, azt nem engedhetjük meg magunknak, hanem hosszabb lejáratú kamatmentes kölcsön. Néhány év alatt szeretnénk a betett összeget visszakapni. Ami azonban igazán megfizethetetlen, az a társadalmi munka formájában betett rengeteg idő és energia (a ráfordításokról, költségekről nem is beszélve – benzin, telefon, internet, stb…)

Mennyi egy csapat éves költségvetése a divízió 1-ben? Melyek a legfontosabb kiadások? A Vipers tudott valahol spórolni?

Jó néhány millió a nagyságrend. Kisebb csapatoknál kevesebb, nagyobb csapatoknál több. Ez sok mindentől függ, és sok összetevő alkotja. Sajnos ennek a 99%-a tagdíj vagy sportolói költség hozzájárulás formájában jut az egyesületi kasszákba, ma nagyon kevés cég támogatja az amerikai futballt, noha az ismertsége rohamosan nő. Mégis valamelyest stagnál a növekedés, a csapatok nagy részénél vízválasztó ez és a jövő év. A kiadások legnagyobb részét az edzésköltség viszi el. Ezek a csapatok heti két-három (inkább három) alkalommal edzenek, a létszám miatt viszonylag nagy területre van szükségük.

A saját példánkon tudom, hogy a megfelelő ismeretséggel és a megfelelő hosszú távú szerződések megkötése mellett egy-egy edzés minimum 10 ezer forintba kerül, de idén az Öttusa EB miatt pl kiesett áprilistól a Stadionkert lehetősége, ami az olcsó kategóriát jelenti, és a csapat részéről jelentkezett „jó minőségű pálya” igényre reagálva műfüves pályára vittük az edzéseket, ahol 15-18 ezer forint egy-egy alkalom. Könnyű kiszámolni, hogy ez havi szinten csak az edzésekre kb. kétszázezer forintot jelent. Jelenleg papíron 62 fő a Vipers összlétszáma, amiből nagyjából 10-12 ember már a bajnokság kezdete előtt eltűnt. A maradék kb 50 emberből pedig csak kb. a ¾-e aktív díjfizető. Mindig vannak olyan sérültek, távozók, akiknek a befizetésével nem tudunk számolni. Az erre a szezonra a játékosokkal közösen belőtt havi díjunk mellett a legnagyobb jóindulattal is durván 25 ember befizetése elmegy csak az edzésköltségekre. (Ráadásul a játékosok egy része kevesebbet fizet, a junior korosztály – 16 év alatti – és a méltányosságból csökkentést kért játékosok a többiek havi díjánál 20-22%-kal kevesebbet.

Emellett a MAFSZ-tagság havi fix 30ezer forint, és a DIV1 idei nevezési díja 615ezer forint volt. Ezen kívül nem árt edzőmérkőzéseket és scrimmage-eket szervezni, amiknek szintén komoly költsége van. A bajnoki nevezési díj gyakorlatilag csak a szereplés lehetőségét és a játékvezetők költségét fedezi, a hazai meccsek minden egyéb eleméről (pálya, mentő, hangosítás, kommentátor, statisztikus, stb.) a szervező csapatnak kell gondoskodni. Ez Budapesten alsóhangon 200-250, de átlagosan inkább 350-400ezer forint, de hallottam ennél drágább meccsről is.

Ezeken kívül rengeteg egyéb költség van, kisebbek és nagyobbak, de ha nem haragszotok, nem publikálom az éves költségvetést. Persze, tudtunk spórolni, pontosan azzal, hogy kihoztuk a mérkőzéseket Budapestről. Ahogyan azt valaki valahova leírta, hogy nem a csapatok számával, hanem a budapestiséggel van gond, tavasszal úgy döntöttünk – és ez az egyik legkomolyabb gyökere a csapattagokkal kialakult ellenséges helyzetnek – hogy egy vidéki pályára hozzuk a mérkőzéseket. Fontos tudni, hogy sok pályával és sok településsel tárgyaltunk, mielőtt Vasad mellett döntöttünk.

A község polgármestere és közgyűlése helyt adott az amerikai futballnak – amiben szerepe van természetesen, hogy a községben lakunk, ha nem így lenne, nem jöhettünk volna – és lehetővé tette, hogy használhassuk a pályát. Egy helyi vállalkozó megállapodott a pályát üzemeltető Vasad SC vezetőivel, hogy ő kifizeti nekik helyettünk a pályahasználati díjat. Ezen kívül három környező településbeli céget sikerült támogatóként megnyerni, igaz, nem közvetlenül készpénz, de mérkőzésenként nagyjából százezer forintnak megfelelő nézők közt kisorsolható szolgáltatás-nyeremény, vagy éppen kb ötvenezer forint piaci értékű hirdetési felület formájában.  

Miért csinálod még mindig, ha nem volt megfelelő a visszajelzés a csapat felől?

Nem volt ez mindig így. A közelmúltig nem. Voltak súrlódások és kisebb problémák, de az utóbbi néhány hónapban mérgesedett el igazán a helyzet. A Titans háttércsapatának elnökével, Fábián Krisztiánnal évek óta jó kapcsolatot ápolunk, tavaly már voltak egyeztetések arról, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk közösen, akkor abban maradtunk, hogy muszáj megpróbálnunk önállóan a DIV1ben, anélkül nem dönthetünk felelősen. Ez megvolt. Végigcsináltuk. Azon a tavalyi többszereplős megbeszélésen azoknak az embereknek az egyike, akik most az ellenzéket képviselik, egyértelmű támogatásáról és bizalmáról biztosított a Titans jelenlegi vezetői előtt. A srácok közül jó néhányan jelen voltak a gyerekeim első lépéseinél, beengedtem őket a családomba, az otthonomba. Mára ez sajnálatos módon jószerivel teljesen a múlté.

Sokak szemében tüske, hogy egy nő irányítja őket, az meg még inkább, hogy egy olyan nő, aki az amerikai focihoz bevallottan nem ért. Sosem akartam beleszólni a szakmai dolgokba, hiszen nem értek hozzá, de sosem állítottam ennek az ellenkezőjét. Azt a szemléletet hoztam a csapathoz, amit édesapámtól tanultam – aki Futsal NB1es csapatot irányított sokáig – hogy a sport az a világ, ahol tisztességesen lehet intézni az ügyeket, ahol az eredmények magukért beszélnek, ahol a befektetett munka és pénz leginkább erkölcsi megtérülést hoz, mégis megéri csinálni.

Többen megkérdőjelezték, hogy milyen alapon vezetjük egy egyesület életét. Én személy szerint 1995 óta foglalkozom sporttal, nemhogy egy csapatot menedzselni, hanem édesapámmal egész bajnokságokat szerveztünk non-profit alapon. Mindig azt tanultam, hogy a sport hosszú távú befektetés, nagyon sokat kell sokáig áldozni rá ahhoz, hogy egy idő után akár anyagi szinten is megtérülést várhassunk. 1995-ben MLSZ labdarúgó játékvezetői képesítést szereztem, egy ideig aktívan vezettem mérkőzéseket, később dolgoztam az MLSZ kispályás bizottságával, emellett rovatvezetőként jelen voltam két budapesti futballmagazinnál és belekóstoltam az autósport világába is.

Ennek rengeteg ma is élő kapcsolatot köszönhetek – és köszönhetett ez idáig a Vipers –. Közgazdasági iskolában szereztem gazdasági képesítést. Amióta az eszemet tudom, a sport és a sportolók világában létezem, és ebből a szempontból most mindegy, hogy hobbi vagy megélhetési sportról van szó, mindkettő háttérirányításában így vagy úgy aktívan részt vettem.

Ha most feladom, azzal elismerem a vereséget. Ezt nem fogom megtenni. Szerencsére úgy tűnik, vannak, akik örömmel fogadják a segítséget, és elismerik a munkámat. Egy nagyon nehéz döntést hoztam, sokáig rágódtam, azt néhány mérkőzéssel a vége előtt eldöntöttem, hogy az eddigi felállásban nem csinálom tovább a Vipersnél, de eredetileg csapaton belül terveztünk átalakításokat. Azonban olyan erők dolgoztak a háttérben, amiket nem lehetett nem figyelembe venni. Az ember tudja, érzi, ha megszűnik a bizalom, és aki nem bízik benne, abban nehezen bízik meg.

Ha Pesten rendezzük a hazai meccseinket, a második után valószínű csődöt jelenthettünk volna. Az ellenhangok szerint persze nem, de látom az idei mérkőzéslátogatottságot, látom, hogy hány fizető nézője van egy-egy csapatnak, és tudom, hogy nem minden arany, ami fénylik. Most megpróbálom minden erőmet arra összpontosítani, hogy megfeleljek az új helyzetnek, ahogy eddig a Vipers csapatát segítettem minden tudásommal, kapcsolatommal, úgy most az új csapatomnak ajánlom ezeket. (Sokan nem tudják, hogy márciusban segélykiáltást intéztem a csapat felé, mert úgy gondoltam, hogy nem megy egyedül és az operatív feladatokban segítségre szorulok, de senkitől hosszútávon hathatós segítséget nem kaptam. Nem véletlen, hogy a saját családom és barátaim voltak jelen segíteni a mérkőzéseken, pályát építeni, jegyet árulni, felügyelni, stb.)

Az amerikai foci Magyarországon amatőr sport, mégis óriási költségekkel jár egy csapatot fenntartani? Illetve ezt jelenleg milyen támogatásokkal lehet menedzselni?

Ez a legnehezebb kérdések egyike. Hiszen óriási költséget viselnek a játékosok. Havi szinten persze elenyésző, egy-egy buli alatt elfolyik annyi a sörcsapon, amennyi egy játékos havi fizetnivalója az egyesület felé, mégis a többségnél könyörögni kell a befizetésekért.

A játékosok nem érzik át a felelősségük súlyát, a többség ugyan csapatjátékosnak tartja magát, de a legalapvetőbb felelősséget nem érzik egymás iránt. Itt a legtöbb csapat szinte kizárólag a játékosok befizetéseiből él. Nincs más anyagi forrás (leszámítva egy-egy pályázaton lecsippentett kisebb összeget – 2007 első félévében a Viperák 209ezer forint támogatást nyertek így –, vagy egy-egy családi vállalkozás által vállalt kisebb támogatási összeget – 2007 év vége óta az egyik játékos családi vállalkozása szállt be a költségekbe havi szinten egy kisebb összeggel), így a játékosok fizetési hajlandóságán és pénzügyi fegyelmén múlik a folyamatos működés.

Amíg ez nem nyilvánvaló, amíg a játékosok önmaguk nem érzik át, hogy a jelenlegi helyzetben ez a kulcsa mindennek, addig az egyesületek mindig is likviditási problémákkal fognak küszködni, és nem lehet egyről a kettőre lépni. Pedig a Szövetség működik és jól működik, még ha magam is egyetértek azzal, hogy talán egy kicsit nagyobb a lépték, mint amit bizton elbírunk. A lehetőségek adottak, a sportág a jelenlegi stagnálást kell túlélje, és komoly magaslatok várhatnak rá. Csak egy kicsit kell még kibírni.

Tudom, hogy azoknak a huszonegynéhány éves játékosoknak, akik „már három évet vártak”, hogy valami történjen, ez hosszúnak tűnik, de olyan sportágak között kell helytállnunk, amelyek évtizedek óta vannak jelen, és mellettük szeretnénk részesedni a cégek és az állami költségvetés sportra szánt pénzeiből úgy, hogy jelenleg nincs válogatott, nem nagyon van nemzetközi szereplés. Nem vagyunk még sporthatalom, csak szeretnénk kapni egy szeletet, de ahhoz vállvetve mindenkinek dolgoznia kell, és a többség érdekeit minimum egyenrangúnak tartani a saját érdekeivel.

Ez nem egyszerű. Még felnőtt, felelős embereknek sem egyszerű, hiszen a mai játékosállomány nagy része nem azért játszik, hogy majd tíz év múlva valaki másnak jó legyen, hanem ma, a hobbijáért játszik, a saját céljaiért játszik. És ezért vannak komoly ellentétek játékosok és egyesületi vezetők között, mert egy játékos foglalkozhat egy évvel, a saját problémáival, egy egyesület viszont nem gondolkozhat csak egy évben, mert megássa a saját sírját ezzel.

A játékosok azt állítják nem kaptak semmit a vezetéstől, szerinted viszont járt például kondibérlet.

Ez is egy sarkított dolog. A játékosok szerződéssel kapcsolódnak az egyesülethez, mely szerződésnek van egy havi befizetésoldala kötelezettségoldalon a játékos felől, amihez kapcsolódik egy kötelezettségoldal az egyesület részéről, konkrétan hogy az egyesület a befizetések fejében edzéslehetőséget és versenyzési lehetőséget biztosít a csapat tagjai számára.

Az egyesület vezetése végzi a háttértevékenységet, adminisztratív és gazdasági munkát egyaránt. Egyeztet, tárgyal, szervez. A szövetségi képviseletet látja el. Megkeresi a megfelelő csatornákat, amivel támogatókat érhet el. Toboroz. Önálló médiajelenlétet, akciókat szervez. Honlapot üzemeltet, fogadja a média legkülönbözőbb megkereséseit, fenntartja az egyesületi PR-t. Megszervezi az edzéseket, megszervezi a mérkőzéseket, legyen az bajnoki vagy barátságos. Gazdasági és szakmai hátteret ad a csapatnak a működéshez. Ebben nincs is hiba. Ezen kívül megpróbálkoztunk ösztöndíjrendszer segítségével motiválni a játékosokat, de igazából kudarcba fulladt. Németh Zsolt jóvoltából edzőterem-lehetőséget biztosítottunk a Griff Hotelben, amit a tagság egy része kihasznált, a másik része nem.

Az érdekesség az, hogy mivel ez szolgáltatásbeli támogatás, nem konkrét anyagi felajánlás, a játékosok nagy része hajlamos egy legyintéssel elintézni, hogy az nem szponzoráció. Csak azt felejti el mindenki, hogy az is pénz, amit egy-egy ilyen felajánlás jóvoltából a játékosoknak nem kell kifizetni. Ez tehát nem az egyesület, hanem ilyenformán közvetlenül a játékosok támogatása. Ha ez mind semmi, akkor valóban nem kaptak semmit az egyesülettől.

Mi volt a nehezebb: mikor a Cowboysba kapitulált az egész csapat, vagy amikor felálltak a Griff Hotelben az utolsó megbeszélésen?

Mindkettő másért volt nehéz. A Cowboysos elfordulás hátterében állt egy konkrét ember konkrét elképzelésekkel, aki megtalálta a társakat és alternatívát kínált a csapatnak. Hogy milyet, az ma már mindegy, az idő már begyógyította a sebeket, nincs harag köztünk. Nekik bejött, hiszen a „tönkretett” csapat döntőt játszott a DIV1ben. Azt az utat választották már hamarabb, ami a járható út egy ilyen költségmennyiséget felemésztő sportágban: a barátságot második helyre sorolták és üzleti alapra fektették az egyesületi munkát. Rossz ezt így kimondani és elismerni, de hosszútávon őket igazolta az élet. Még akkor is, ha annak idején azoknak az embereknek a védelmében mondtunk nemet arra az útra, akikkel most elváltak útjaink.

A mostani helyzet azért más, mert most házon belül fordult a kocka, a csapat döntött úgy, hogy szebben-jobban-okosabban-hatékonyabban tudják csinálni mindazt, amit eddig mi csináltunk.

Azt gondolom, hogy persze, meg kell próbálni. Néhány ember véleményére adok, ők egyértelműen pozitív véleménnyel vannak az eddigi munkámról, a többiek véleménye pedig ha őszinte akarok lenni, már nem igazán érdekel. Majd meglátják, hogy ez a munka egy kicsivel felelősebb szemléletet igényel, mint a jó hangulatú közös kocsmázások ihlette alap.

Mennyiben érzed magad felelősnek, hiszen két csapattal is elváltak útjaitok a közelmúltban.

Nagymértékben. Mert hű vagyok a már fentebb említett alapelvekhez. Mert nem alkuszom meg. Mert a helyes utat keresem, és mert azért, mert valaki hangosabb, nem húzom be fülem-farkam és nem futamodom meg. Olyan gyermeteg vádak és állítások hangzottak el az elmúlt egy-két hétben, és olyan egyértelműen önmagával ellentmondó érveléssorozat, hogy nem is hinné el senki, ha megpróbálnék példákat mondani.

Mikor keresett meg a Titans, hogy náluk folytasd? Mi lesz a dolgod a Titansben?

Ez összetett kérdés. Még mi sem tisztáztunk mindent pontosan. Mint már mondtam, Fábián Krisztiánnal régóta vagyunk jó viszonyban, eddig is tiszteltük és elismertük egymást. Már jó ideje, talán fél éve is van, hogy megbeszéltük, ha egyszer úgy döntenék, hogy mással akarok együttműködni, az Ő és a stábja lenne.

Egyszerűnek hangzik, de azért nem ilyen egyszerű. A főbb irányokat meghatároztuk, a konkrét feladatokat és tennivalókat a következő hetekben egyeztetjük.

A játékosok által felvetett problémákra önállóan saját erőből megoldást nem tudtunk nyújtani. A Titans vezetésével a tárgyalások lefolytatásakor szem előtt tartottuk mindkét egyesület és a játékosok érdekeit, az általuk megfogalmazott igények maximális teljesítésével. Azt gondoltuk, hogy a közös folytatás kiküszöbölheti a felmerült összes gondot, és hogy együtt egy olyan csapatot tudunk kiállítani, amely jó eséllyel indul neki a következő első osztályú szezonnak.

Hány játékos folytatja veled a Titansben?

Ma erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Nem hiszem, hogy sok. A megbeszélésen két ember kivételével felállt mindenki, de az is az igazsághoz tartozik, hogy talán harmincan jelentek meg néhány pompomlánnyal és szülővel együtt, szóval a szintén hangzatos „egy emberként felálltunk” is ilyen szempontból ferdítés. Bár akik jelen voltak, kétségkívül így tettek. Azt láttuk, hogy többen is felálltak úgy, hogy pontosan nincsenek tisztában a körülményekkel. Nem mindenki tudja, hogy mi ellen és mi mellett állt ki. Csapatként viselkedtek, épp ezért nincs harag senkivel szemben. Azt gondolom, a folyamatban lévő egyeztetések után kiderül, ki hol akarja folytatni.

A lehetőség mindenkinek adott, nehéz dolog döntést várni, hiszen ezek a srácok mégiscsak haverok, együtt játszanak egy-két-három éve, és most egy teljesen új helyzet állt elő. Bárkinek lehetősége van a Titans-ben jelentkezni és folytatni a munkát, de nem tudok haragudni azokra sem, akik nem kérnek ebből az útból, hiszen a társaikat nem akarják cserbenhagyni.

A Titans-ben látom biztosítva azokat a körülményeket, amelyek birtokában érdemi munkát lehet végezni. Heti három edzéssel, fix helyen, jó körülmények között, megfelelő edzésmunkával, három edző vezetésével készül majd a csapat. Ősszel edzőtábort, négy-hat mérkőzést illetve scrimmage-et tervezünk. A megfelelő létszámú és szakmai összetételű egyesületi vezetés a biztosítéka, hogy az operatív munka a kívánt mederben folyik majd. Létszámban-minőségben eredményes lehet mind a felnőtt, mind a junior csapat.

Ugyan más európai szövetségek beszámolói azt tanúsítják, hogy 25-35 fővel a csapatok hosszútávon is működőképesek, az itthoni viszonyok között az bizonyosodott be az elmúlt évek tapasztalatai alapján, hogy ennek a létszámnak a többszörösére van szükség ahhoz, hogy abból igazán ütőképes csapat válhasson.

A többieknek milyen lehetőségeik vannak?

Ezt nem tőlem kellene megkérdezni. Megkapták a megfelelő útmutatást, matematikai elven akár az első osztályban is tudnák folytatni, persze ehhez a megfelelő kompromisszumokat meg kell kötni. Ami biztos: nem kértem őket az általunk betett összeg megfizetésére, hiszen tudom, hogy legtöbbjük nem áll úgy anyagilag. Ha tisztességes akarok lenni velük, ilyen összeg megfizetésére nem kötelezhetem őket.

Viszont mivel a betett pénz nem a kamrában terem, hanem a lakáshitelünkből finanszíroztuk, és fizetjük utána havonta az árfolyamot és a kamatokat, így az egyesületről természetesen nem mondunk le. Jeleztem a srácok több „képviselője” felé, hogy nem állok az útjukba, amennyiben a jelenleg fennálló konkrét saját tartozásokat megfizetik, hogy a szövetség és mások felé fennálló tartozásokat az egyesület is rendezni tudja, akkor mindenfajta igazolást és segítséget meg fogok adni a számukra, hogy folytatni tudják a saját akaratuk szerint.

Sok csapat van Budapesten?

Igen. Elvileg nem kellene, hogy így legyen, hiszen Budapest egy hatalmas város, rengeteg ember van itt. Mégis azt látni, hogy egyre kevesebb néző megy ki a meccsekre, csak a komolyabb összecsapásokat látogatják viszonylag sokan. Tavaly a DIV2-ben átlagosan 170 fő (fizető) nézőnk volt. Idén a DIV1-ben Vasadon a három meccs átlagát tekintve 125 fő (fizető) néző. A kettő közötti különbség mutatja a legélesebben ezt, hogy egy 1700 fős vidéki településen átlagban 125-en fizetik ki a belépőt és nézik meg a meccset, egy kétmilliós fővárosban pedig 170en.

Mi lenne jelenleg a legfontosabb megoldás a hazai amerikai focinak?

Sok dolog együttes megvalósulására lenne szükség. De mindennek ára van. A Szövetség elérte a Sportági Szövetséggé váláshoz szükséges életkort, a „jelentkezésről” a közgyűlés szavaz majd. Ez a kulcsa az állami támogatási keretből való részesülésnek, azonban költséggel is jár. Részt kellene venni szövetségi szinten uniós sportfejlesztési pályázatokon, azonban ez is pluszmunkával és költséggel jár. Az egyesületek vezetésének fel kell ismerni az összefogás erejét, a pályán ellenfelekként, a háttérmunkában azonban tudatosan együttműködve lehet előrejutni.

El kell telnie időnek ahhoz, hogy a jelenlegi játékosállomány a hobbi- és sörfocisták betölthessék a szerepüket, letegyék az alapokat, ugyanakkor átadják a helyüket azoknak, akik már sportolói gondolkodásmóddal, sportolói magatartással állnak az egészhez. Meg kell születnie a szakmai vezetésnek, szükségszerűen elsősorban a kiöregedő játékosokból, akik nem akarnak teljesen eltávolodni szeretett sportáguktól, és át akarják adni a megszerzett tudást.

Szélesebb médiatámogatottság (pl. összehangolt kampány az adó 1%-okért), komolyabb szintű utánpótlás nevelés. Fontos részt vállalni karitatív ügyek segítésében, és még egy csomó minden, amik egymás nélkül nem sokat érnek, ezek mindegyikét egyszerre kellene elérni. Nem egyszerű feladat, de nem is lehetetlen. Csak a felesleges harcok kiveszik a legelszántabb emberek energiáit is, és nem segítenek a célra összpontosítani…