Jenson Button lett a 2009-es év F1-es bajnoka. Ez miért hír az amerikai foci szempontjából? Hát nem az. Azonban had osszak meg egy személyes élményt, melyen keresztül rámutatok arra, hogy mégis. 2008-ban volt szerencsém személyesen is megismerni a fent nevezett fiatalembert. Egy Hondás rendezvény keretében ő, Barrichello és Alex Wurz látogattak a Silverkartba és tartottak szurkolói beszélgetést, go-kart bemutatót, satöbbit, ahol én töltöttem be a master of ceremony, kicsit kevésbé díszesen moderátor szerepét.

Wurz, Barrichello, Button, MDI kérdez.

Akkor a Honda tökutolsó volt a Forma 1-ben, azonban Button ugyan azzal a magabiztossággal és nyugodtsággal kezelte a helyzetet, mint amit a mostani szezonban megszokhattunk tőle. Ő akkor is bízott a képességeiben, csapattársaiban és láthatóan hitt az adott helyzetben összehozható legjobb teljesítményben. Az amerikaifocistákat (és sok más sportolót) gyakran éri az a vád, hogy nagypofájúak (vagy valami ennek megfelelő). Biztos van aki tényleg az, azonban az egészséges magabiztosságot nem szabad összekeverni az érdemtelen és céltalan nagyarcúsággal. Ahhoz, hogy valaki kimenjen egy focipályára és 60 méteres sprintből nekiszaladjon egy 110 kilós, sisakkal és vállvédővel felszerelt (hasonlóan gondolkodó) állatnak, vagy beleüljön(hessen) egy 800 lóerős 500 kilós halálgépbe, ki kell ölnie a félelmet a szívéből és rendelkeznie kell az ehhez szükséges nyugodt magabiztossággal. Vagy őrült magabiztossággal, ahogy tetszik. Heart of a Champion.