Egyáltalán pom-pom, vagy pon-pon, vagy egyszerűen vezérszurkoló? Az amerikai megnevezés ugye cheerleader, de ez nem visz közelebb a megoldáshoz. Vagy mégis? Láttunk ilyet már filmben, meg sportközvetítésen, esetleg itthon is mérkőzésen, vagy rendezvényen. Az összeállítás első részében egy amerikai cheerleader osztotta meg velünk, hogy mi fán terem a pompon lány, most jól megkérdezünk két magyar hölgyet is, akik belecsöppentek ebbe a műfajba.

Kérdéseinkre Bodor Ágnes és Fenyvesi Anita válaszoltak, akik mindketten a Wild Roses kötelékébe tartoztak egy darabig. Noha nem rendelkeznek olyan tapasztalattal, mint a korábban megkérdezett Lauren Brigham, de a hazai viszonyokról egész biztosan többet tudnak nekünk mondani.

M1Y: Mikor láttatok ilyet először?
Ági: Nem igazán emlékszem. Legelőször biztosan filmekben láttam, de hogy mikor azt nem tudom.
Anita: Úgy emlékszem, hogy a Hajrá csajokban, de meg nem mondom, hogy az mikor volt.

M1Y: Pom-pom, vagy pon-pon?
Anita: Hát ez vicces, csak a jót nem írtad le. Pompon, legalábbis én úgy tudom, így kell írni.

M1Y: Hogy lettetek vezérszurkolók?
Ági: Láttam egy képet egy focistáról egy női magazinban talán még Vipers-es volt a fiatalember és kíváncsi voltam, hogy megy ez itthon. Utána néztem, majd írtam két csapatnak e-mailt, a Vipers-nek és a Wolves-nak. Az utóbbiak válaszoltak, kaptam egy számot és a többi jött magától.
Anita: A húgom cheerleader volt már fél éve és gondoltam kimegyek megnézni őket egy versenyen. Aztán az edzőjük odajött hozzám és megkért, hogy álljak be a csapatba. Sokáig gondolkodtam a dolgon, de inkább hanyagoltam. Aztán eljött a következő versenyük, amire szintén kimentem, akkor az edző már bemutatott az akkori koreográfusnak és néhány lánynak. Innen már nem volt visszaút.

M1Y: Mit szerettek a leginkább benne?
Ági: Azt hogy lehet táncolni, szurkolni és nem utolsósorban a focit. Bár a foci szeretete nálam később alakult ki, mert a meccseken nem sokat látunk a meccsből és azok, akik nem ismerték előtte a szabályokat nehezen tanulják meg így, mivel leginkább a szurkolásra és a táncra kell koncentrálni.
Anita: Mindent. Nagyon jó dolog egy ekkora csapathoz tartozni!

M1Y: Mi a legutálatosabb?
Ági: Az őszi szezon. Mert nagyon hideg van abba a kisruhában, amin nem túl sokat javít egy harisnya meg egy pulcsi és hiába mozgunk, nem olyan intenzív, hogy a három óra alatt ne fagyjunk át kellőképpen. Amit még a legutálatosabbnak mondanék, hogy sok lány azért megy el cheernek, hogy elmondhassa magáról, hogy az, és nem is jár edzésre, meg meccsre is csak ritkán és ezért nem lehet rá számítani.
Anita: Amikor nem tudtam rendesen megtanulni egy koreográfiát bármennyire is szerettem volna. A koreográfus persze mindig kitartó volt, pedig nem vagyok egy könnyű eset.

M1Y: Ejtettétek már le egymást?
Anita: En senkit nem ejtettem le szerencsére, de engem kétszer is. Az egyik egy vállra állásnál történt, a másik pedig egy dobásnál, amikor az elkapók nem koncentráltak eléggé.
Ági: Sajnos igen, bár ez elkerülhetetlen. Ezek néha igen komolyak, néhány lánynak el is megy a kedve attól, hogy a magasban legyen, vagy kialakul egy fajta félelme, amit csak a kellő bizalom kialakulásával tud leküzdeni. Sajnos komolyabb sérülésre is volt már példa. Azért vicces történetek is vannak, de általában ilyenkor nem sérül meg senki.

M1Y: Vannak fiú cheerek is?
Ági: Én Magyarországon még nem találkoztam velük, de úgy tudom, hogy a Wolves-nak is voltak fiú cheerjeik egy darabig. Amerikában a legjobb csapatok alapelemei a fiúk, akik egy néha két lányt is felemelnek egyedül. Nagyon jó lenne, ha itthon is így lenne, de sajnos itthon sokan azt sem tudják, hogy enni vagy inni kell a cheerleadinget.

Homályos bizonyíték, hogy voltak fiú cheerleaderek Magyarországon.

M1Y: Tényleg fiúk, a játékosokkal mi van?
Ági: Játékos vezérszurkolóval ugye soha semmikor semmilyen körülmény között semmit nem csinálhat. Elméletben. Viszont ahhoz, hogy ismerd a csapatot, tudd hogy kiknek szurkolsz, és hogy szívből tudj szurkolni ahhoz elengedhetetlen, hogy jó kapcsolatot ápolj a focistákkal. Persze nem mindenkivel. Előfordul az is hogy komolyabb kapcsolat is kialakul cheer és focista között, ezek általában titokban történnek, de mégis mindenki tud róluk.

M1Y: Melyik a jobb, versenyre menni, vagy meccsen szurkolni?
Anita: Egyértelmű, hogy meccs, ez semmivel nem hasonlítható össze.
Ági: Versenyen kevesebb a néző, sokkal nagyobb a stressz és színvonalas versennyel még nem találkoztam cheerleader kategóriában. A meccs magába foglal egy érzést, egy hangulatot, ami nem fogható máshoz.

M1Y: Meccseken vannak bekiabálások?
Anita: Én szerencsére nem tapasztaltam amíg cheer voltam, de amióta csak a lelátókról szurkolok a csapatnak azóta egyre többször hallom, hogy milyen megjegyzéseket kapnak a lányok. Ilyenkor megpróbálom azt gondolni, hogy nekem ilyeneket nem mondtak.
Ági: Hogyha valaki kiáll kivágott toppban és miniszoknyában ne csodálkozzon, hogy a férfiaknak nem az atomfizika jut az eszébe róla, és ezt esetleg hangosan meg is osztja másokkal.

M1Y: Miben más egy cheerleader, mint egy mazsorett?
Ági: Ha a cheerekre az mondják, hogy mazsorett, akkor az olyan, mint amikor egy focistát le rögbiseznek.

Köszönjük az interjút!